Pengét a kézbe! – szerda hajnalban rajtol a hongkongi vívó-világbajnokság

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.07.21. 09:42
null
Dósa Dánielnek még figyelnie kell a kezére (Fotó: Czinege Melinda)
A férfi tőrözők és a női párbajtőrözők selejtezőjével kezdődik el a világbajnokság Hongkongban szerdán – magyar idő szerint kora hajnalban.

A tbiliszi vb egyik legkellemesebb meglepetését a férfi tőrözőink szállították: egy éve előbb Szemes Gergő nyert bronzérmet egyéniben (ehhez két adalék: ezt megelőzően férfi tőr egyéniben Kamuti Jenő állt vb-dobogón, 1973-ban Göteborgban harmadik lett, tavaly Tbilisziben pedig a négy közé jutásért Szemessel szemben Dósa Dániel kötött be), majd néhány nappal később a Dósa, Szemes, Mihályi Andor, Tóth Gergely négyes is bronzérmes lett (ilyenre 1987-ben volt példa ezelőtt, akkor az Érsek Zsolt, Szekeres Pál, Szelei István, Busa István, Gátai Róbert összetételű válogatott lett harmadik Lausanne-ban) – a szerdán kezdődő hongkongi vb-n ezt megismételni nem lesz könnyű, s nem azért, mert gyengült a válogatott (ide is az a négy fiú utazott el), inkább azért, mert éppen a tbiliszi „kitörés” miatt már hatványozottan figyelnek a magyar férfi tőrözőkre az ellenfelek.

Szerdán a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők selejtezőjével veszi kezdetét az év legfontosabb eseménye, az első napon három magyar igazoltan maradhat távol a teremtől: Dósa Dániel és Szemes Gergő, valamint Muhari Eszter kiemelt, így csak a 64-es táblán kapcsolódik be a küzdelembe.

Dósa Dániel tavasszal több hetet kihagyott csuklósérülése miatt, s bár már jó ideje teljes értékű munkát végez, figyelnie kell a kezére.

„Több mint hat hetet voltam kénytelen kihagyni a sérülésem miatt, az Európa-bajnokság negyeddöntőjében a későbbi győztestől elszenvedett vereségemet is erre fogom valójában, mert elfáradt a csuklóm, és nem tudtam pontosan szúrni – mondta Dósa. – Két szalag szakadt el részlegesen a csuklómban egy verseny előtti bemelegítés során, ez azzal járt, hogy nem tudtam rendesen megfogni a tőrt, és nem mindig tudtam olyan mozgástartományban dolgozni, mint korábban. Még mindig nem százszázalékos, és a balkezesek ellen több olyan akció van, amelyekkel hiába voltam eddig rendre sikeres, olyan szögben kell tartanom a karomat, hogy ilyenkor nyilalló, erős fájdalmat érzek a csuklómban. Az egyetlen gyógymód a pihentetés, jól jön, hogy csak a főtáblán kezdek a vébén, ott, ha eljutok a tizenhatig, akkor is balkezes ellenfél jöhet szembe, de később is résen kell lennem, hiszen, ha minden jól megy, a négy közé jutásért a csapatversenyen a hazaiakkal vívunk és náluk három balkezes is van…”

Szerencsére a férfi tőrözőink sem arról híresek, hogy a nehézségekre figyelnek, sokkal inkább bíznak magukban, ráadásul a korábbi pofonokat szinte azonnal meg is beszélik egymás között – a júniusi kontinensviadal csapatversenyében a negyeddöntős, németek elleni vereség kétségkívül pofon volt. 

„Igen, az volt – erősítette meg felvetésünket Dósa Dániel. – A szezon során rajtam kívül Mihályi Andor és Szemes Gergő is sérült volt, de lehettünk bármilyen összeállításban, a németek még csak közel sem tudtak hozzánk kerülni a versenyeken. Antonyban mégis kikaptunk tőlük, tanulság: mind a négyünknek még jobban kell teljesítenie, s ha valakinek netán nem megy, Szeminek és nekem még többet kell tenni a győzelemért. Igen, tudom, nézhetjük úgy is, az, hogy pofon volt a negyeddöntős vereség, azt is mutatja, mekkorát lépett előre a magyar férfi tőrvívás. Mára már egy Eb-n igenis éremesélyesként tartanak számon minket, ez merőben új érzés. De erősebbek és profibbak is lettünk mostanra, egyre jobban tudjuk, hogyan tehetünk még többet hozzá a csapat teljesítményéhez. Ez remélhetőleg megmutatkozik a világbajnokságon is, ám fontos kijelenteni, hogy a fő célunk a sikeres olimpiai kvalifikáció.” 

Akárcsak a női párbajtőrözőknek, akik nagyot nyerhetnek ezen a világbajnokságon – csapatként biztosan, hiszen tavaly a tizenegyedikek lettek, ennél a mögöttünk hagyott szezon eredményei, amelyek közül csak egy volt az Eb-ezüst, jóval jobb eredményt ígérnek Hongkongban. Ám a csapatverseny előtt előbb egyéniben bizonyíthatnak: a szerdai selejtezőből Büki Lili, Jász-Borsody Emma és Nagy Blanka Virág csatlakozhat Muhari mellé.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, HONGKONG
A PROGRAM
Július 22., szerda
Egyéni, selejtezők
3.00: férfi tőr (Mihályi Andor, Tóth Gergely)
5.15: női párbajtőr (Büki Lili, Jász-Borsody Emma, Nagy Blanka Virág)
Július 23., csütörtök
Egyéni, selejtezők
3.00: férfi párbajtőr
9.15: női kard (Katona Renáta, Spiesz Anna, Szűcs Luca)
Július 24., péntek
Egyéni, selejtezők
3.00: női tőr (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Papp Jázmin)
9.15: férfi kard (Dallos Benedek, Szilágyi Áron, Tóth Bertalan)
Július 25., szombat
Egyéni, 64-es tábla: férfi tőr (Dósa Dániel, Szemes Gergő), női párbajtőr (Muhari Eszter)
Július 26., vasárnap
Egyéni, 64-es tábla: női kard (Battai Sugár Katinka), férfi párbajtőr (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely)
Július 27., hétfő
Egyéni, 64-es tábla: női tőr (Pásztor Flóra), férfi kard (Rabb Krisztián)
Július 28., kedd
Csapatverseny: férfi tőr (Magyarország), női párbajtőr (Magyarország)
Július 29., szerda
Csapatverseny: férfi párbajtőr (Magyarország), női kard (Magyarország)
Július 30., csütörtök
Csapatverseny: női tőr (Magyarország), férfi kard (Magyarország)
Az egyéni főtáblás küzdelmek és a csapatversenyek pontos kezdési időpontja mindig az előző nap estéjén derül ki.

 

Legfrissebb hírek

Kosztolányi Hunor: A kadét Eb-győzelem mutatta meg az irányt

Utánpótlássport
2026.07.16. 17:31

Férfi párbajtőr: Mélyebb a gödör, mint hittük – Boczkó Gábor

Egyéb egyéni
2026.07.15. 16:33

Mohamed Aida is bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

Egyéb egyéni
2026.07.10. 16:19

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
2026.07.02. 19:16

95 éves lett Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó

Egyéb egyéni
2026.06.24. 16:06

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35

Ezüstérmes lett a női párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.06.21. 20:46

Vívó Eb: ötödik a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:46