András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

V. J./MTIV. J./MTI
2026.08.12. 11:13
null
Fotó: Dömötör Csaba, archív
András Csaba azt mondta, nem számított a 10. helyen kiemelt német Dang Qiu elleni sikerre az asztaliteniszezők WTT-sorozatának 1,55 millió dollár összdíjazású malmői versenyén, most pedig nagyon boldog és várja a következő feladatot.

A világranglista 66. helyén álló magyar játékos a selejtezőből jutott fel a 64-es főtáblára a Europe Smash-en, ráadásul úgy, hogy a kvalifikáció első körében egy pontra volt a kieséstől.

A főtábla első fordulójában, kedden aztán ismét a kínai származású, 2022-ben Európa-bajnok, csapatban világbajnoki ezüstérmes Dang Qiu (11.) várt rá, akitől június végén, a Los Angeles-i United States Smash-en simán kikapott. Most teljesen más volt a forgatókönyv: András nagyszerűen játszott és mindössze 14 pontot engedélyezett tollszárfogással játszó riválisának.

A 32 között – csütörtökön – az egyiptomi Omar Asszar (35.) lesz az ellenfele.

„Őszintén szólva nem számítottam erre a sikerre – nyilatkozott a WTT honlapján a 24 éves András Csaba. – Úgy érzem, taktikailag tökéletesen játszottam, és úgy tűnik, tanultam a Los Angelesben elkövetett hibáimból. Nagyon boldog vagyok, hogy megmutathattam, ezen a szinten is számolni kell velem. Izgatottan várom a következő meccseket.”

Magyar férfi asztaliteniszező először nyert főtáblás mérkőzést Smash-versenyen, amely a legmagasabb kategória a WTT versenysorozatában.

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

A magyar versenyző a Europe Smashen a német Dang Qiut győzte le.

 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
17 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:20

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18