Dejan Sztankovics: Innen üzenem a drukkereinknek, mindenkire szükségünk lesz odahaza!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 21:30
Sztankovics elégedett volt a Ferencváros játékával (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros 1–0-ra kikapott az Olympiakosztól az Európa-konferencialiga playoffkörének első mérkőzésén. A meccs utáni sajtótájékoztatón Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője értékelt.

 

– Jól játszott csapata, az Olympiakosz mégis nyert. Volt egy gólnyi különbség a két együttes között?
Nehéz kérdés ez… Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, mi irányítottuk a játékot, kár hogy nem jött össze a vezetés. A fordulás után a hazaiak többet is cseréltek, a hetvenedik percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, azt követően ránk jött az ellenfél. Remek hangulat volt a stadionban, nem szeretek veszíteni, de a teljesítményünkkel mégsem lehetek elégedetlen.

– A rutinos José Luis Mendilibar meglepte valamivel?
Nem lepett meg. Remek edző, ő is próbált cserékkel belenyúlni a mérkőzésbe. A találkozó hajrájára némileg visszaesett a szervezettségünk, ez volt a döntő. A visszavágóra ebben mindenképpen változtatnunk kell. Mindkét csapat keményen küzdött, a kieséses szakaszban apróságok, centiméterek döntenek életről-halálról.

– Mit vár a párharc második mérkőzésén? A Groupama Arénában van esély ledolgozni a hátrányt?
Miért ne lenne?! Izgalmas második mérkőzésre számítok. Egy hét múlva mi futballozunk a saját szurkolóink előtt, innen üzenem a drukkereinknek, mindenkire szükségünk lesz odahaza!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Olympiakosz (görög)–Ferencváros 1–0 (0–0)
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion, 32 000 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Olympiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Ndoj, Carmo, F. Ortega – Joao Carvalho (Jovetics, 78.), Alekszandropulosz (A. Horta, 62.), Hezze – Fortunisz (V. Iborra, 90+2.), El-Kabi (El-Arabi, 90+2.), Maszurasz (Podence, 62.). Vezetőedző: José Luis Mendilibar 
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, I. Cissé, C. Ramírez – Makreckis, Maiga – Zachariassen, Abu Fani (Besic, 81.), Marquinhos (Ben Romdan, 75.) – Varga Barnabás (Pesics, 75.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics 
Gólszerző: El-Kabi (83.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
17 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
18 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02
Ezek is érdekelhetik