Dejan Sztankovics: Arra kérek mindenkit, higgyenek az utolsó pillanatig abban, hogy győzhetünk

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 12:58
Dejan Sztankovics arra kér mindenkit, higgyenek a győzelemben (Fotó: Koncz Márton)
Megtartotta a Ferencváros az Olympiakosz elleni Ekl-rájátszás csütörtöki visszavágója előtti sajtótájékoztatóját. Dejan Sztankovics mindenkit arra kér, hogy higgyen a győzelemben. Varga Barnabás szerint az 1–0 nem nagy előny az ellenfélnek.

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője azzal kezdte a szerdai sajtótájékoztatót, hogy az elmúlt hetet egyrészt a regenerálódásra, másrészt a munkára fordították. Ő inkább csak az utóbbira. 

„Úgy tűnök, mint aki tudott pihenni? Amióta szeptemberben a csapathoz érkeztem, sosem volt ilyen hosszú munkahetem. Már a kinti mérkőzés lefújása után a visszavágón gondolkoztam, azóta igyekeztem minden apró részletet kielemezni, hogy javítsunk azokon a dolgokon, amiken kell. Én az év meccse helyett a pillanat meccsének nevezném az Olympiakosz elleni visszavágót. Ez lesz a nagybetűs meccs, mindenkit szeretnék ebbe bevonni, nemcsak a játékosokat, hanem a klubban dolgozókat, a szurkolókat is. Amikor azt mondtam, hogy pokol legyen a Groupama Arénában, azt komolyan is gondoltam. Arra kérek mindenkit: higgyenek az utolsó pillanatig abban, hogy győzhetünk! Ne bizonytalanodjanak el, ha nem sikerül egy-egy beadás vagy passz! Ez az a meccs, amin közösen kell harcolnunk. Teljes erőbedobással, célzottan kell a pályára lépnünk, a célunk pedig az, hogy száz percen keresztül szervezetten, nagy hittel játszunk.”

Úgy véli, nem oszt, nem szoroz, hogy az Olympiakosz lejátszotta a hétvégi bajnokiját, s nyert 4–1-re, miközben a Ferencváros elhalasztotta a DVTK elleni mérkőzését. Természetesen nyomon követte az ellenfél játékát, és új információkhoz is jutott néhány cserejátékos esetében. 

Varga Barnabás, a Ferencváros gólerős csatára először az odavágó első perceiben meg nem adott góljáról beszélt. Elmondta, bár már felálltak a középkezdéshez, hiszen a partjelző nem intett lest, tudták, hogy lesz még egy VAR-vizsgálat. 

 

„Örülök, hogy ez nem törte meg a csapatot, és azt tudtuk játszani, amit szerettünk volna. Az egy-nulla nem nagy előny, ezért hasonló játékot fogunk játszani, mint múlt héten, hiszen ott is sok lehetőséget alakítottunk ki, működött, amit a mester kitalált. Elhalasztottuk a hétvégi bajnoki mérkőzést, ez jót tett nekünk, mert sokat kivett belőlünk az első meccs. Jó a hangulat, készen állunk a holnapi mérkőzésre. Minden idegszálunkkal erre koncentrálunk. ”

A formájával kapcsolatban elmondta, hogy bár már eltelt néhány meccs, amióta visszatért, százszázalékos állapotban még mindig nem érzi magát. 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ     
Csütörtök, 21.00: FERENCVÁROS–OLYMPIAKOSZ (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Budapest, Groupama Aréna. Vezeti: Clément Turpin (francia)
Az első mérkőzésen:  0–1

 

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
12 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2025.09.11. 06:29
Ezek is érdekelhetik