Ekl: Mintha másodjára is hazai pályán nyert volna az Olympiakosz – görög lapszemle

Sári RolandSári Roland
2024.02.23. 08:25
A görög lapok szerint a lelátók csatáját is elvesztette a Ferencváros (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán is 1–0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz ellen az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjébe jutásáért, így kiesett a sorozatból. A mérkőzés után természetesen a görög lapok is értékelték a találkozót, és több érdekfeszítő reakcióba is belebotlottunk.

„Mintha másodjára is hazai pályán nyert volna az Olympiakosz” – kezdte az értékelését a SportDay, amely szerint a görög csapat amellett, hogy kifejezetten impozáns játékot mutatott, még „rémületet is keltett” a budapesti mérkőzésen.

 „A Ferencvárosnál beígért pokoli hangulat helyett az 1500 vendégszurkoló túlkiabálta a hazaiakat, ezzel még a lelátók csatáját is megnyerte” – írta a görög portál, utalva ezzel Marquinhos mérkőzés előtti nyilatkozatára

A Sportime elsősorban azt emelte ki, hogy mekkora dolog is, hogy az Olympiakosz kétszer is le tudta győzni azt a Ferencvárost, amely a nemzetközi porodon még nem veszített mérkőzést ebben az idényben. Ezt követően azonban több ízben is kritizálta a „zöld-fehérek” játékát a görög lap: „A középpálya lassú volt, és rengeteget hibáztak a budapestiek a mérkőzésen. Egyszerűen képtelenek voltak komolyan veszélyeztetni a pireusziak kapuját.”

Az egyik legismertebb görög lap, a Fos sportrovata pedig az Olympiakos vezetőedzőjét, José Luis Mendilibart és a gárda középpályását, André Hortát szólaltatta meg a találkozót követően. A nemrég kinevezett szakember természetesen megdicsérte a játékosait, akik „minden instrukciót végrehajtottak”, amit csak kért tőlük és „a legjobbat hozták ki a helyzeteikből”. A portugál játékos szerint viszont még ennél is több volt a pireusziakban: „Több gólt is szerezhettünk volna, okosan játszottunk, tudtuk, hogyan kell labdát szerezni és helyzeteket kialakítani. Tudtuk, hogy az ellenfél kockáztatni fog, szóval ezt próbáltuk végig kihasználni” – értékelt Horta. 

 

 

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
7 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
19 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
20 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29