Tízezer néző lesz a kassaiak mérkőzésén

D. T.D. T.
2025.07.24. 09:44
Fehérorosz csapattal csap össze az FC Kosice a Konferencialigában, csütörtök este futballünnep lehet a felvidéki városban.

Elérkezett a nagy nap. A többszörös klubtulajdonlás szabályának megsértése miatt kizárt Dunaszerdahelyi AC helyét az FC Kosice vette át a Konferencialiga-selejtezőben, s a kassai együttes csütörtök este a fehérorosz Nyeman Grodnót fogadja a második fordulós párharc első felvonásán. A szurkolók már nagyon várják az összecsapást, amelyre öt euróért lehetett jegyet vásárolni.

„Az volt a célunk, hogy futballünnep legyen Kassán, s a jegyeladások alakulása alapján csütörtökön tízezer nézőre számítunk” – árulta el lapunknak Geri Ádám klubigazgató.

„Sajnáljuk, hogy adminisztratív hiba miatt nem indulhat a DAC a Konferencialigában. Megtisztelő, hogy a szlovák klubok éppen bennünket választottak a Dunaszerdahely helyettesítésére" – mondta a sajtótájékoztatón Sántha Gergely, a kassai klub felügyelőbizottságának elnöke, aki egyben a testvércsapat DVTK elnöke.

A csütörtöki ellenfél, a Nyeman Grodno kettős győzelemmel jutott túl a selejtező első fordulójában az örmény Urartun (2–1, 4–0), és már jó néhány tétmeccs van mögötte, hiszen javában tart a bajnokság, s jelenleg az ötödik helyen áll a belorusz tabellán.

„Ez a párharc életünk lehetősége, ennek szellemében készülünk és futballozunk. Szeretnénk folyamatosan fejlődni és tapasztalatot szerezni. Ellenfelünk rutinos csapat, amely stabilan védekezik, a fehérorosz bajnokságban mindössze tíz gólt kapott eddigi tizenöt fellépésén" – fogalmazott Roman Skuhravy, a szlovák élvonalban a harmadik idényét kezdő Kassa vezetőedzője.

Fontos megjegyezni, hogy a párharc visszavágóját Szegeden rendezik a jövő héten.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
18.00: Arisz Limassol (ciprusi)–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Pjunik Jereván (örmény)–ETO FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
20.00: Paksi FC–Maribor (szlovén) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: FC Kosice (szlovák)–Nyeman Grodno (fehérorosz) 

Legfrissebb hírek

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Kovács Mátyás, az „újkori kassai király”

Minden más foci
2026.05.11. 10:32

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16

Rayo–Palace döntőt rendeznek a Konferencialigában; történelmi siker kapujában a madridi kiscsapat

Európa-konferencialiga
2026.05.07. 23:05

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
2026.05.01. 18:24

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.04.30. 23:04

Videó: a szögletzászlóval ünnepelt a csatár a vendégtábor előtt – dulakodás lett belőle

Európa-konferencialiga
2026.04.17. 12:05
Ezek is érdekelhetik