Bécsi gyors(abb) – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2025.08.28. 23:41

BELJEBB VAGYOK egy üveg örmény konyakkal – mármint nem kell rá meghívnom kollégámat, Edvi Lászlót, akivel (Thury Gábor főmunkatársunk társaságában) a Nemzeti Sportrádió szerda délutáni Sportkör című műsorában beszélgettünk, vitáztunk. A magyar futballcsapatok nemzetközi esélyeit latolgatva Laci azt jósolta, a Ferencváros a hazai vereség utáni azerbajdzsáni bravúrral megkapaszkodik a Bajnokok Ligájában, a Győr viszont minimális előnye utáni bécsi vereséggel kiesik a Konferencialigából. Mi Gabival fordítva gondoltuk, s felajánlottuk neki az említett örmény konyakot, de már szerda este kiderült, nem kell költségekbe vernünk magunkat. Ennek ellenére őszintén mondom, sajnálom a Fradi kiesését, igazán elhivatottan küzdött Bakiban, kár, hogy mindkét Qarabag elleni meccsen lyukas volt a védelme. Marad viszont az Európa-liga, ami reálisnak tűnik, és szintén tartogathat nagy meccseket, a pénteki sorsoláson kiderül, mekkorákat. Továbbá örök pozitívként és megrögzötten magyar szemszögből boldogan figyeltem Varga Barnabás válogatott formáját, valamint Tóth Alex szépségdíjas gólját.

A mi jóslatunk teljes beválásához vagy éppen füstbe menéséhez csütörtökig kellett várni, amikor a Rapid az ETO-t fogadta a Kl-selejtező rájátszásában. Mint ismert, egy héttel korábban Győrben 2–1-es hazai siker született, de az is köztudott, hogy két éve ugyanebben a sorozatban a bécsiek igen könnyen söpörték el a Debrecent (0–0 után 5–0). Persze tudjuk, minden meccs, minden párharc más, s jómagam abban bíztam, ha a svéd AIK-t ki tudták verni, akkor az újabb, náluk magasabbra taksált rivális ellen sem esélytelenek a Rába-parti zöld-fehérek. A szurkolóik hasonlóan gondolták, hiszen különvonattal és minden egyéb járművel mintegy 1800-an vágtak neki a határon átívelő szomszédolásnak. S több mint húszezer nézőtársukkal együtt azt konstatálhatták, hogy M'Buyi révén gyorsan vezetést szerzett a Rapid. A hazai fölény lassú alábbhagyását a félidő végén Bumba lövése jelezte, de Hedl bravúrral védett. A szünet után kiegyenlített küzdelem folyt, itt és ott több lehetőséggel, aztán tíz perccel a vége előtt a kongói-francia M'Buyi újra villant, eldöntve a csatát.

A győri „fekete sereg” (ilyen színű volt most a vendégmez) vitézül helytállt a Kl legutóbbi kiírásának negyeddöntőse ellen, de Mátyás király korabéli elődjével szemben nem tudta meghódítani Bécset. Maradt egy magyar klubcsapat a nemzetközi sorozatok selejtezője után az őszi alapszakaszra, ahogy az utóbbi időben megszokhattuk. Egy éve is kevés kellett volna többhöz, ám ami késik, nem múlik, nagyot ment most a kicsivel több mint egy idénnyel korábban még NB II-es ETO.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
8 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik