Bognár György: Különösebb meglepetéssel nem tudunk készülni

BALÁZS LÁSZLÓBALÁZS LÁSZLÓ
2025.08.13. 19:10
null
Bognár György (Fotó: Török Attila)
Győzelemre készül a Paksi FC az ukrán Zsitomir ellen a Konferencialiga selejtezőjében, Kinyik Ákos szerint ehhez az Újpest elleni sikerből is lehet erőt meríteni.

 

Háromgólos hátrányból kell felállnia a Paksnak a Zsitomir elleni visszavágón, és nem lesz könnyű dolga. Múlt héten, az eperjesi mérkőzésen bizonyossá vált, hogy az ukrán együttes fizikai futballt játszik és jó játékosból áll. A győzelem mellett említésre méltó, hogy a tizennégy lövésből nyolc eltalálta a kaput, míg a paksiak tíz kísérletükből csak kétszer szerezhettek volna gólt. A Polisszja Zsitomir eleve a harmadik számú európai kupasorozatban kezdte szereplését, és a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe. Az andorrai Santa Colomától pályaválasztóként kikapott (1–2), de a visszavágón 4–1-re győzött, majd következett a Paks elleni háromgólos siker. Időközben az ukrán bajnokság is elkezdődött, és a Karpati Lviv elleni idegenbeli 2–0-s győzelem után hazai pályán, már Zsitomirban 1–0-ra kikapott a Kolosz Kovalivkától.

A csütörtöki mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője elismerte, ellenfelük jobban játszott, megérdemelten nyert az első mérkőzésen, de a visszavágóra is maradt feladata csapatának.

„Ha nem is sikerül közel kerülni a továbbjutáshoz, mindenképpen győzelemmel szeretnénk lezárni a mérkőzést. Taktikai szempontból különösebb meglepetéssel nem tudunk készülni, de a múlt hétvégén igyekeztünk úgy alakítani a csapatot, hogy most minél több friss játékos legyen a pályán” – mondta Bognár György.

A játékosok közül Kinyik Ákos nyilatkozott. A 32 éves védő négy éve erősíti a paksiakat, a 13. nemzetközi tétmérkőzésére készül a csapattal, és bízik benne, hogy az Újpest otthonában aratott 2–1-es győzelem kellő önbizalommal vértezte fel a játékosokat.

„Szerencsére a hétvégi mérkőzés jól sikerült, ebből tudunk erőt meríteni – mondta Kinyik Ákos. – Mindenkinek a fejében az jár, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Ez az elsődleges célunk, aztán a mérkőzés végén kiderül, mire lesz elég.”

A párharc továbbjutójára a Fiorentina vár a Konferencialiga rájátszásában, míg a kieső befejezi nemzetközi kupaszereplését a 2025–2026-os idényben.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Csütörtök, 19.00: Paksi FC–Polisszja Zsitomir (ukrán) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 0–3

 

Legfrissebb hírek

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Korai öngól okozta az ETO vesztét, Győrben fordítani kell a Riga ellen

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:53

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50