„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

„A sorsolás a Paksot jelölte ki ellenfelünknek – idézi a paksiak klubhonlapja a görögök dán vezetőedzőjének, Jacob Neestrupnak a szavait. – Olyan csapatról van szó, amely az elmúlt években rendszeresen szerepelt a nemzetközi selejtezőkben, így értékes tapasztalatokkal rendelkezik. Mi azonban mindig kizárólag a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, és minden ellenfelünket kellő tisztelettel kezeljük – ez most sincs másképp. A Paks keretében sok rutinos, harminc év körüli labdarúgó szerepel, ráadásul a játékosok hosszú ideje együtt futballoznak, ami rendkívül szervezetté és összeszokottá teszi őket. Tisztában vagyunk az erősségeikkel, ugyanakkor a saját céljainkból sem engedünk. Egyetlen feladatunk van: olyan teljesítményt szeretnénk nyújtani, amellyel előnyt tudunk szerezni ebben az oda-visszavágós párharcban. A főtábláról még korai beszélni, hiszen hosszú út áll előttünk. Most kizárólag a holnapi mérkőzésre összpontosítunk. Nagyon elégedett vagyok a játékosok felkészülési időszakban elvégzett munkájával, ahogyan a szakmai stáb hozzáállásával és elkötelezettségével is. Úgy érzem, mindenki megtette a maga részét azért, hogy a lehető legjobb állapotban kezdhessük meg az új idényt. A külső körülményekkel nem foglalkozunk. A holnapi időjárás kedvezőnek ígérkezik, és semmi sem vonhatja el a figyelmünket a feladatunkról. Az európai kupaporondon minden ellenfél komoly kihívást jelent, ezt pontosan tudjuk. Jó fizikai és mentális állapotban várjuk a találkozót – rajtunk a sor, hogy mindezt a pályán is bizonyítsuk. Megvan bennünk a hit és az önbizalom ahhoz, hogy sikeresen kezdjük meg az új szezont itt, Magyarországon.”

(Fotó: Getty Images)
Adam Cerin, a Panathinaikosz szlovén középpályása a mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón így nyilatkozott: „Holnap megkezdődik a szezon, és véleményem szerint az elmúlt hetekben sikerült kialakítanunk azt a kapcsolatot a társakkal, amelyre a hosszú idény során építeni lehet. Mindannyiunk számára óriási felelősséget jelent ez a kihívás, ugyanakkor motivációt is ad. Hiszünk abban, hogy a közösen elvégzett munka meghozza az eredményét. A csapatnál ugyan edzőváltás történt, azonban úgy érzem, ennek pozitív hatása lett. A felkészülés során mindenki maximális odaadással dolgozott, maradéktalanul végrehajtottuk a szakmai stáb elképzeléseit, és az egész csapat nevében mondhatom, hogy kemény, fegyelmezett munkát végeztünk. Természetesen komoly célokat tűztünk ki magunk elé, de tisztában vagyunk vele, hogy ezeket csak lépésről lépésre lehet elérni. A holnapi mérkőzés ennek az útnak az első állomása. A szezon most kezdődik igazán, szeretnénk sikerrel venni az első akadályt.”
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FŐÁG
Csütörtök, 20.00: Paksi FC–Panathinaikosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!










