Közel állt a továbbjutáshoz a Honvéd, végül azonban a Sturm nyert

Vágólapra másolva!
2008.07.26. 22:10
A múlt hét szombaton Grazban lejátszott 0–0 után a Honvéd kifejezetten bizakodva várhatta a visszavágót a Sturm Graz ellen. Erre alapot nyújthatott, hogy az első meccsen a Sturm nem játszott túl jól, de hiába vezetett a Honvéd bő egy órán keresztül, végül mégsem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.
A Sturm Graz végül jobbnak bizonyult a Honvédnál
Fotó: Németh Ferenc
A Sturm Graz végül jobbnak bizonyult a Honvédnál
A Sturm Graz végül jobbnak bizonyult a Honvédnál
Fotó: Németh Ferenc
A Sturm Graz végül jobbnak bizonyult a Honvédnál

Jobban már nem is kezdődhetett volna a mérkőzés a Honvéd számára: azok után, hogy Pölöskei Gábor fiai valósággal nekiugrottak az osztrák csapatnak, és alig 8 perc játék után Szmiljanics fejesével sikerült is megszerezni a vezetést.

A gyorsan bekapott gól nagyon megfogta az osztrákokat, akik az első félórában ugyan valamivel többet birtokolták a labdát, de távoli lövéseken kívül nem veszélyeztették a magyar kaput. Ezek sem voltak amúgy gólszerzési lehetőségek, Rabóczki Balázsnak nem kellett munkába állnia.

A félidő utolsó negyedórájában az igazi érdekességek a pályán kívül, az osztrák szurkolók ugyanis a rájuk vigyázó biztonsági őrökkel csaptak össze, miután néhány görögtüzet a pályára hajítottak.
Sajnos az osztrák szurkolók mély nyomokat hagytak maguk után
Fotó: Németh Ferenc
Sajnos az osztrák szurkolók mély nyomokat hagytak maguk után

A bunyó legnagyobb vesztese egyébként maga a Bozsik-stadion: a vendégszektorban jelentős mennyiségű széket felfeszítettek az osztrák vandálok, akiket a szünetben a biztonságiak szépen kizavartak a lelátóról, így garantálva, hogy a második 45 perc már nyugodt légkörben teljen.

Ez persze csak az elméleti feltételezés volt, a gyakorlat azonban ehelyett óriási Sturm rohamokat hozott, szóval egyetlen percig sem volt szó nyugalomról.

A graziak elképesztő nyomás alá helyezték ugyanis a Honvéd kapuját, sorra alakították ki a helyzeteket, miközben a magyarok alig birtokolták a labdát és szinte alig jártak az osztrák térfélen.

Hogy érzékeltessük az osztrák nyomást: a Honvéd az első 45 perc alatt lőtt 5 szögletet, a Sturm a második félidő első 25 percében kilencet.

A kilenc szöglet és a heves támadások eredményeként aztán a 72. percben sikerült a Sturmnak az egyenlítés, Bleicher talált két lépésről a magyar kapuba. A Honvéd kitámadott, hiszen hátrányba került, ám ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Sturm az első klasszikus kontratámadását gólra váltotta: a veterán Haas volt eredményes.

Ezzel a Honvédnak már gyakorlatilag nem maradt valós esélye a továbbjutásra, mivel alig 11 perc alatt kellett volna két gólt szerezni ehhez. És ugyan voltak gólszerzési lehetőségek az utolsó percben a Honvéd előtt, ezeket végül nem sikerült kihasználni, így a kispestiek kiestek.

A búcsú miatt Pölöskei Gábor csapata csak magát okolhatja, hiszen a Sturm nem játszott igazán jól, és a kétszer kilencven perces párharc egészét figyelembe véve, mindössze a második félidő elején játszott ellenfelénél jobban.

INTERTOTÓ-KUPA


Helyszín: Bozsik-stadion
Nézőszám: 6 000
Játékvezető: Kelly
Asszisztensek: Moloney, Wogan – mindhárom ír

A KEZDŐCSAPATOK
BP. HONVÉD STURM GRAZ
Rabóczki Schicklgruber
Takács Á. Sasiasvili
Szmiljanics Sonnleitner
Filó Feldhofer
Vincze Z. Kandelaki
Dobos Lamotte
Maróti Hlinka
Genito Kienzl
Ivancsics Stankovics
Hercegfalvi Beichler
Ndjodo Haas
Vezetőedző: Vezetőedző:
Pölöskei Gábor Franco Foda

Gólszerző: Szmiljanics (8.), ill. Bleicher (72.), Haas (78.)
Csere: Ivancsics helyett Gebro (59.), Dobos helyett Abass (67.), Zsolnai helyett Maróti (79.), ill. Feldhofer helyett Hölzl (63.), Hlinka helyett Muratovic (67.), Haas helyett Sereinig (82.)
Sárga lap: Ndjodo (11.), Filó (39.), Maróti (44.), Rabóczki (69.), Takács Á. (74.), Vincze Z. (92.)
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik