Európa-liga: Győrben fogadja a Videoton a Maribort

2010.06.29. 14:12
Győrben, az ETO Parkban fogadja a Videoton az Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén az NK Maribort – írja a fehérvári klub hivatalos honlapja.
Kockázatot vállalt a Videoton, amikor nyáron a játéktér felújításába, a gyepszőnyeg teljes cseréjébe fogott, hiszen a csapat számára azzal, hogy kiharcolta a nemzetközi kupaindulás lehetőségét, a szokottnál korábban kezdődik az új szezon. A sokéves átlagnál jelentősebb csapadékkal azonban nem kalkulált a klub, és bár még mindig van arra remény, hogy július 15-én mérkőzést játszhatnának a centerpályán, az UEFA számára ma véglegesen meg kellett jelölni a helyszínt. És mivel a kivitelező nem tudott garanciát adni arra, hogy időben, rendben elkészül a gyepszőnyeg, a fehérvári egyesület nem vállalt rizikót. A klub úgy döntött, a biztosat választva Győrben rendezi meg a mérkőzést, nem kockáztatva azt, hogy esetleg két szék között a pad alá esik.A döntés egyetlen mérkőzésre szól, s a Videoton reméli, hogy a további Európa-liga-meccseket és bajnokikat a Sóstói Stadionban rendezheti meg, valamint ígéri, hogy segíti a szurkolókat abban, minél többen a helyszínen tekinthessék meg a győri összecsapást.
Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16