El-selejtező: Talán ezúttal sikerül a pontszerzés is - Herczeg

2010.08.26. 22:26
A magyar bajnok Debrecen 2–1-re győzött idegenben a Liteksz Lovecs ellen az Európa-liga utolsó selejtezőkörének visszavágóján, így 4–1-es összesítéssel feljutott az El főtáblájára. Herczeg András, a Loki klubmenedzsere a találkozó után elmondta, elmarad a nagy ünneplés.

„Ünneplés nem lesz, mert hétvégén már bajnokink van. Hosszú az út, a pihenésé lesz a főszerep, de természetesen a játékosaim boldogok, és meg is érdemlik a dicséretet, mert nagyot küzdöttek” – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak a szakember.

„A mérkőzés első felében nagy nyomás alatt tartott minket a Liteksz, a félidő közepétől kezdtünk jobban kinyílni. A második játékrészben már nem éreztem a hazaiak fölényét, Yannick gólja pedig nagyon fontos volt, hiszen más mederbe helyezte a találkozót. Czvitkovics Péter góljánál kiemelném Bernáth Csaba szerepét, aki negyven métert sprintelt azért, hogy elvonja a védők figyelmét.”

A hajdúságiak szakmai vezetője a csoportellenfelekre vonatkozó kérdésre sem válaszolt kitérően. „Vizslatjuk már a kalapokat, és vannak igazán nagyágyúk, akárki jön, egy biztos: nagy ellenfeleink lesznek. Ha bármelyik topligás ellenfél érkezne, az biztosan ismét nagy élmény lenne a szurkolóknak. Ezúttal is célunk lesz megszorongatni ellenfeleinket, talán ezúttal sikerülne a pontszerzés is.”

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
15 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17