Huszti: Akik kételkedtek bennünk, megkapták a választ

2010.11.05. 16:22
Huszti Szabolcs, a Zenit labdarúgócsapatának magyar légiósa a szentpétervári klub honlapján tekintett vissza a csütörtök esti, Hajduk Split elleni Európa-liga-mérkőzésre (3–2), amelyen hosszú idő után újra kilencven percet játszott és tizenegyesből gólt is szerzett.
HAJDUK SPLIT–ZENIT (HUSZTI SZABOLCS)
HAJDUK SPLIT–ZENIT (HUSZTI SZABOLCS)
 

Huszti elégedett volt a Zenit teljesítményével, és úgy véli, a ritkán lehetőséget kapó játékosok most bizonyítottak Luciano Spallettinek. A szentpéterváriak a félelmetes hangulatú Poljudban az első félidőben nyolcvanszázalékos (!) labdabirtoklási fölényt harcoltak ki, a szünet után pedig 3–0-ra elhúztak, ehhez képest a végén izgulniuk kellett.

„Önmagunkat húztuk csőbe, mert egyértelműen a miénk volt a jobbik csapat, magabiztosan járattuk a labdát. Rosina gólja után simán elhúzhattunk volna öttel is, ehhez képest fogalmam sincs, miért, de kihagyott a koncentrációnk és visszakapaszkodhattak 3–2-re. Mindenesetre megérdemeltük a győzelmet" – mondta Huszti, aki most Spalletti rotációjának köszönhetően végig a pályán lehetett.

„Most megkaptuk a lehetőséget, hogy bizonyítsuk: nem vagyunk rosszabbak azoknál a játékosoknál, akik általában a kezdőcsapatban vannak. Úgy érzem, bizonyítottunk, elképesztő atmoszférában játszhattunk. Teljes dominanciát harcoltunk ki az első félidőben, és mindenki, aki kételkedett bennünk, megkapta a választ a kérdéseire. Nem akarunk az újságokban sírni, hogy az edző nem szeret, vagy elmegyünk, mert nem kapunk lehetőséget – azzal az energiával és hozzáállással kell kiharcolnunk a csapattagságot, amelyet most mutattunk" – tette hozzá.

A hétvégén a Zenit a Szibir Novoszibirszkhez látogat az orosz Premjer-ligában, és a szentpétervári keret erősségére jellemző, hogy Spalletti több játékost is otthon hagyhatott pihenni. Kérdés, Huszti szerepet kap-e...

„Keményen dolgozom minden lehetőségért és azért az esélyért is, hogy akár öt vagy tíz percre a pályára kerülhessek. Nagyszerű keretünk van és Spalletti friss játékosokból válogathat, de remélem, elgondolkodtattuk az edzőt."

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
4 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
4 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
8 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
19 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
20 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
21 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
Tegnap, 17:58

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11