El: dráma Podgoricán, három gól a 90. perc után Moldovában

Vágólapra másolva!
2011.07.07. 19:12
A Spartak Trnava kezéből majdnem kicsúszott a továbbjutás Montenegróban, a Dinamo Tbiliszi kettős győzelemmel ment tovább, az albán Flamurtari hazai vereség ellenére ünnepelhetett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján.

Erik Sabo kiállítása miatt a 65. percben emberhátrányba került a Spartak Trnava Podgoricán, amit a hazai Zeta rövid időn belül két góllal használt ki, azaz a sokáig kevés izgalmat kínáló meccs drámába fordult. A csereként beálló Radoslav Ciprys a 94. percben egy ellencsapásból aztán lehűtötte a hosszabbítás kiharcolásában reménykedő hazaiakat – a nagyszombatiak jutottak tovább.

A podgoricaiaknak nem volt jó napjuk, kiesett a Buducsnoszt is – annak ellenére, hogy legyőzte idegenben az albán Flamurtarit.

A Dinamo Tbiliszi sokáig tartotta előnyét Moldovában, majd miután emberelőnybe került a második félidő derekán, berámolt hármat – kettőt a brazil támadó, Robertinho vállalt. Érdekesség, hogy a meccs négy góljából három a 90. percben vagy azt követően született.

Az Európa-liga csütörtöki játéknapjáról korábban kiadott hírünk:

Két meccs, két továbbjutás, avagy most Kazahsztán Európa közepe

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK

Flamurtari (albán)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 1–2 (Shehaj 20., ill. D. Boskovics 72., 77.)

Továbbjutott: a Flamurtari, 4–3-as összesítéssel

Milsami Orhei (moldovai)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 1–3 (Golban 92., ill. Koskadze 73., Robertinho 90., 93.)

Tj: a Dinamo, 5–1-gyel

Zeta (montenegrói)–Spartak Trnava (szlovák) 2–1 (Dabics 79., Novovics 81., ill. Ciprys 94.)

Tj: a Spartak, 4–2-vel

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Ulisses (örmény)–Ferencváros (magyar) 0–2 (Abdi 35. – 11-esből, Oláh 97.)
Tj:
a Ferencváros, 5–0-s összesítéssel

Sahtyor Karagandi (kazah)–Koper (szlovén) 2–1 (Konyiszbajev 45., 84., ill. Osterc 32.)

Tj: a Sahtyor, 3–2-es összesítéssel

Olimpi Rusztavi (grúz)–Bananc (örmény) 1–1 (Mikaberidze 18., ill. Du Bala 72. – 11-esből)

Tj: az Olimpi, 2–1-es összesítéssel

Irtis Pavlodar (kazah)–Jagiellonia (lengyel) 2–0 (M. Coulibaly 37., Malcev 43.)

Tj: az Irtis, 2–1-es összesítéssel

KÉSŐBB
Qarabag (azeri)–Banga Gargzdai (litván) 18.00 (4–0)
Fola Esch (luxemburgi)–Elfsborg (svéd) 18.00 (0–4)
Nömme Kalju (észt)–Honka Espoo (finn) 18.30 (0–0)
Lusitanos (andorrai)–Varazdin (horvát) 19.00 (1–5)
Tromsö (norvég)–Daugava Daugavpils (lett) 19.00 (5–0)
Häcken (svéd)–Käerjéng (luxemburgi) 19.00 (1–1)
Vllaznia (albán)–Birkirkara (máltai) 19.00 (1–0)
FK Minszk (fehérorosz)–AZAL Baki (azeri) 19.00 (1–1)
NSÍ Runavík (feröeri)–Fulham (angol) 19.45 (0–3)
Paks (magyar)–UE Santa Coloma (andorrai) 20.00 (1–0)
Neath (walesi)–Aalesund (norvég) 20.00 (1–4)
Rabotnicski Szkopje (macedón)–Trans Narva (észt) 20.00 (4–1)
O. Ljubljana (szlovén)–Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai) 20.00 (0–0)
Tre Penne (San Marinó-i)–Rad Beograd (szerb) 20.30 (0–6)
Cliftonville (északír)–TNS (walesi) 20.45 (1–1)
St. Patrick's (ír)–ÍBV (izlandi) 20.45 (0–1)
Glentoran (északír)–Renova (macedón) 20.45 (1–2)
KR Reykjavík (izlandi)–ÍF Fuglafjördur (feröeri) 21.15 (3–1)
Az első mérkőzések eredményét és góllövőit ide kattintva tekintheti meg.
Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
4 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik