El: a Senica játékosa szerint megérdemelten jutottak tovább

2012.07.13. 12:41
Címkék
Az MTK labdarúgói szerint a Senica a két mérkőzésen mutatott játék alapján nem jobb csapat náluk, a szlovák csapatnál azonban úgy vélik, megérdemelten jutottak tovább az Európa-liga első selejtezőköréből.

„Az első félidőben az ellenfél gólt rúgott egy kissé szigorúan befújt büntetőből, utána viszont jobb futballt játszottunk. Megérdemelt a továbbjutásunk. Most örüljünk ennek, az APOEL Nicosiával ráérünk később foglalkozni” – utalt következő ellenfelükre Jaroslav Divis, a szeniceiek középpályása.

Azt ő és szintén cseh csapattársa, Erich Brabec is megjegyezte, hogy kapusuk, Pavel Kamesch nagyon sokat tett a továbbjutásukért.

„Kétszer is Kamesch mentett meg bennünket az elején. Még a visszavágó előtt is azt mondta, hogy egyenlő esélye van a két együttesnek, és ez be is bizonyosodott – nyilatkozta Brabec. – Az ellenfél megint megszerezte a vezetést, ám aztán megmutattuk, milyen karakteres csapatunk van. A helyzetkihasználásunk döntött.”

A mindent eldöntő gólt Jan Kalabiska szerezte a 87. percben, a védő pályafutása legszebb pillanataként beszélt erről.

„Azon kevés támadásaink egyike volt, amikor előrementen. Rolando (Blackburn) nagyszerű labdát adott, pont kijött a lépés. Ordítottam neki, hogy csúsztassa tovább, nem tudom, hogy egyáltalán meghallotta-e. Talán igen. Jól találtam el, de az az igazság, hogy szerencsém is volt, bár ez hozzátartozik a játékhoz. Ez volt a pályafutásom eddigi legszebb pillanata, meg is tartottam magamnak a mezt, amiben játszottam. Bármikor is nézek majd rá, mindig eszembe jut ez a gól.”

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
1 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
28 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
32 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
47 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
49 perce

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
57 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
1 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik