El: Csapatként kell játszani, és győzni - Debreceni

2012.07.04. 12:09
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd magyar válogatottban is bemutatkozó 23 éves védője, Debreceni András a klub hivatalos honlapjának adott videointerjújában elmondta, jól sikerült a felkészülés, és győzni mennek Albániába a Flamurtari elleni, csütörtöki labdarúgó Európa-liga-selejtezőre.

Debreceni szerint egyáltalán nem volt zavaró a nagy forróság a felkészülés során, hiszen Albániában is hasonló körülmények várnak a csapatra.

„Úgy gondolom, hogy a felkészülés nagyon jól sikerült, azért is kezdtük hamarabb az edzéseket, hogy az El-mérkőzésre már jó állapotban legyen a csapat – nyilatkozta Debreceni, aki szerint a felkészülési találkozók eredményeiből nem szabad kiindulni. – Egyre jobban kezdi megismerni egymást a keret, úgy érzem, jó úton haladunk, a rózsahegyiek elleni második félidőre lehet alapozni.”

„Masszív csapat az ellenfelünk, van két-három nagyon veszélyes csatára, rájuk nagyon oda kell figyelni, de összességében a csapatnak kell jól, taktikusan játszania, és győzelmet kell szerezni” – tette hozzá a védő.

A BP. HONVÉD UTAZÓ KERETE A FLAMURTARI ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok: Kemenes Szabolcs, Czuczi Márton
Mezőnyjátékosok: Baráth Botond, Czár Richárd, Debreceni András, Délczeg Gergely, Souleymane Diaby, Drissa Diarra, Hidi Patrik, Alekszandar Ignjatovics, Ivancsics Gellért, Marshal Johnson, Ivan Lovric, Nagy Krisztián, Sebastian Remes, Hervé Tchami, Vernes Richárd, Marko Vidovics

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
1 perce

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
11 perce

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
16 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
24 perce

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
25 perce

Ha július 3. és futball-vb, akkor egy kiadós holland–brazil rugdosódás

Foci vb 2026
44 perce

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
51 perce
Ezek is érdekelhetik