El: Ezúttal sokkal elszántabbak voltunk - Hiddink

2012.07.26. 21:47
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az orosz Anzsi Mahacskala a Bozsik-stadionban 4–0-ra győzött az Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóján a Budapest Honvéd ellen.

„Láthattuk, mekkora különbség van a két együttes között. Lehet jól játszani fél óráig, de amikor egy az egy elleni játékra került sor, bizony alulmaradtunk. Miután kiállították Vernes Richárdot, igazából vége is lett a mérkőzésnek. Ha a második vagy a harmadik gólt vesszük górcső alá, láthatjuk, melyik csapat milyen játékosokból áll, technikailag micsoda különbség van a futballisták között” – mondta Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a mérkőzés után.Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a mérkőzés után.

„Az első perctől fogva az volt a célunk, hogy mielőbb betaláljunk, tudtuk, az megtörheti a hazai együttest. A különbség a két összecsapás között leginkább abban mutatkozott meg, hogy ezúttal sokkal elszántabbak voltunk, és jobban is használtuk ki a lehetőségeinket, a Honvéd ellenben elrontotta a nagy helyzeteit. Keményen dolgoztunk a középpályán, a két csatárunk is jól játszott, azt nyújtotta tehát a csapat, amit vártam” – értékelt Guus Hiddink, az Anzsi vezetőedzője a sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
39 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
41 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
55 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik