El: Igazságos döntetlen született a Videoton ellen - Weiss

2012.07.19. 22:41
Címkék
A Slovan Bratislava vezetőedzője, Vladimír Weiss szerint az 1–1-es végeredmény igazságosnak mondható a Videoton elleni első El-selejtező után.

„Az eredmény igazságos. A játékosaim jól játszottak, dicséretet érdemelnek, sajnálhatjuk azt a kihagyást, ami miatt nem sokkal a vezetés megszerzése után gólt kaptunk, és így nem tudtunk győzni" – értékelt Vladimír Weiss.

„A két csapat kitűnően olvasta egymás játékát, ennek a következménye ez a döntetlen, de a jövőt tekintve bizakodóak lehetünk, mert megvan a csapatban mindaz, ami a jó eredményekhez szükséges. A visszavágót tekintve az egy egy nem kedvező eredmény, de a jövő héten a Videotonon lesz nagyobb nyomás, és szerintem idegenben is meglesznek a helyzeteink" – tette hozzá a szakember.

„A Videoton kitűnő csapat remek játékosokkal, és most tekintsünk el attól, hogy háromszor akkora a költségvetése, mint a Slovannak. Ambiciózus fiatal edző vezeti a gárdát, számomra meglepetés, hogy a Debrecen lett a magyar bajnok, és nem a Videoton" – nyilatkozta a Slovan vezetőedzője újságírói kérdésre a fehérvári együttesről.

Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
24 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
30 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
44 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
49 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik