El: Még nincs vége a párharcnak, de jó esélyünk van - Rossi

2012.07.05. 23:37
Címkék
Az albán Flamurtari vezetőedzője, Shkëlqim Muca szerint csapata jobban játszott a Honvédnál az Európa-liga selejtezőjének első fordulójának első meccsén. A magyar csapatot irányító Marco Rossi elsősorban a második félidővel elégedett.

„Nagyon jól játszottunk, és irányítottuk a mérkőzést, de a Honvéd nagyon erős volt. Csalódott vagyok amiatt, ahogy elveszítettük a találkozót, de ilyen a futball” – mondta a találkozót követően Shkëlqim Muca, az albán csapat vezetőedzője.

A Honvédot irányító Marco Rossi szerint sem mindig a kispestiek akarata érvényesült, de összességében elégedett a látottakkal.

„Nagyon elégedett vagyok a mérkőzés végeredményével. Az első félidőben nem játszottunk jól, de második játékrészben nagyon tetszett a csapatom. Még nincs vége a párharcnak, de jó esélyünk van, hogy továbbjussunk a következő körbe” – vélekedett Rossi.

Mint ismert, a Honvéd 1–0-ra nyert idegenben, így jó eséllyel várja a visszavágót.

Legfrissebb hírek

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
9 perce

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
33 perce

Zalánki Gergő visszatér a Pro Reccóhoz – hivatalos

Vízilabda
45 perce

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
1 órája

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
1 órája

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik