El: Nagyon sajnálom az elrontott büntetőt - Kanta J.

2012.07.05. 22:27
Címkék
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában az MTK hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a szlovákiai Senica ellen. Az MTK csapatkapitánya, Kanta József sajnálja, hogy büntetőt hibázott az összecsapáson, ám szerinte egyáltalán nincs még lefutva a párharc.

„Az első félidőben remekül játszottunk, fölényben voltunk, többet volt nálunk a labda, és több gólt is szerezhettünk volna. Amikor kimentünk a második félidőre, mintha inkább a biztonságra törekedtünk volna, a kiállítást pedig egyáltalán nem érzem jogosnak. Utána próbáltunk menni előre, az elrontott tizenegyest viszont nagyon sajnálom. Mindent megteszek a visszavágón, hogy kijavítsam a hibámat” – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő m2-nek a fővárosiak csapatkapitánya, aki szerint ugyanakkor idegenben is kiharcolhatják a továbbjutást.

„A Senica nem verhetetlen csapat, idegenben is azt kell játszanunk, amit az első félidőben. Úgy érzem, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Egyébként jó a hangulat a csapatban, az együttes nagy része két éve együtt játszik, és olyanok jöttek, akik már korábban játszottak itt, és ismerik ezt a játékstílust vagy fiatalok, mint Rácz Feri, és hamar felvették a ritmust. Megpróbáljuk kivívni a továbbjutást a visszavágón” – mondta Kanta József.

Legfrissebb hírek

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
7 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
11 perce

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
21 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
32 perce

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
39 perce

Haaland és Vinícius együtt nevet a vb talán legviccesebb mémjén – videó

Foci vb 2026
40 perce

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik