El: Áldozatokat kell hoznunk a továbbjutásért - Sousa

2012.08.08. 22:02
A labdarúgó Európa-liga-selejtező 3. körének visszavágóján a Videoton a belga Gent ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást 1–0-s előnyről. A fehérváriak vezetőedzője, Paulo Sousa továbbra is a belgákat tartja a párharc favoritjának – adta hírül a vidi.hu.

„Ahogy múlt héten is kezdtem, ugyanazt tudom elmondani, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Gent rendkívül gólerős csapat, hiszen a legutóbbi szezonban rengeteg gólt szerzett, kis túlzással akár még gólgyárnak is nevezhetnénk, de felkészültek vagyunk. Rengeteget kell futnunk a csütörtöki mérkőzésen, és mindannyiunknak komoly áldozatokat kell hoznunk azért, hogy az előnyünket megőrizzük. Továbbra is a Gentet tartom a párharc favoritjának, mindent meg fogunk azonban tenni azért, hogy a lehető legjobban megnehezítsük ellenfelünk dolgát, emellett pedig gólt, illetve gólokat is szeretnénk rúgni ezúttal is. Hiszünk és bízunk benne, hogy sikerül megvalósítanunk azt az álmunkat, hogy a csoportkörbe jutásért játszhassunk" – nyilatkozta a portugál Paulo Sousa a délutáni sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
32 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
4 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
15 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14