El: Írország „közellensége” vezeti a Vidi kupameccsét

2012.08.15. 20:02
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az Európa-liga-selejtezők playoffjának játékvezetői küldését. A Videoton meccsein skót és svéd, a Debrecenén pedig szlovén és német bírók működnek közre.

A Videoton törökországi fellépésén a 34 éves skót Euan Norris fúj, aki 2011-ben lett FIFA-bíró, és első nemzetközi kupameccsén éppen a fehérváriaknak vezetett: sok szerencsét nem hozott, mivel a Maribor nyert 2–0-ra.

A visszavágó játékvezetője sokkal ismertebb, ezt a svéd Martin Hansson vezeti, aki 2001-ben került a FIFA-keretbe. A 41 éves holmsjöi tűzoltó korábban az európai topkeretben volt, ám egy meccs gyakorlatilag tönkretette a pályafutását. Ő vezette ugyanis a 2010-es vb előtti selejtezőkön a Franciaország–Írország pótselejtezőt, amely a Thierry Henry kezezése után elért William Gallas-gólról maradt emlékezetes. A 2009-ban Konföderációs Kupa-döntőt is dirigáló Hansson ugyan eljutott a vb-re, de csak negyedik játékvezetői feladatokat kapott, a folytatásban pedig kiesett a legjobbak közül, már a BL-ben sem vezethet, emellett Írországban közellenségnek számít.

A Debrecen Bruges elleni magyarországi mérkőzésére a szlovén Matej Jug kapott küldést. A 31 éves játékvezető 2007 óta FIFA-kerettag, és 2010-ben az ő játékvezetése mellett győzte le a Győr három egyre a Nitrát az Európa-liga selejtezőjében.

A visszavágó a 34 éves német, de nevéből láthatóan török felmenőkkel rendelkező Deniz Aytekiné. A bajor játékvezető 2008 óta Bundesliga-bíró, 2011-ben lett FIFA-kerettag. Alapvonali játékvezetőként ott volt a nyári Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
5 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
6 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
7 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
31 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
32 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
35 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
40 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
54 perce
Ezek is érdekelhetik