Köteles csapata és a Sporting is a Vidi csoportjában

2012.08.31. 12:46
null
Monacóban eldől, kikkel játszik a Videoton (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Ma Monacóban megtartották az Európa-liga csoportkörének sorsolását. A Videoton a G-csoportba került a portugál Sporting, a svájci FC Basel és a belga Genk társaságában.

A kiemelés – a csoportkörbe jutott 48 csapatot négy 12-es kalapba osztották – az UEFA-koefficiens alapján készült, ezen rangsor alapján a Videotont csak a Neftci Bakit előzi meg, így biztosan három erősebb csapattal nézhet szembe a csoportkör során. A kvartettekből két-két-csapat jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a Videoton az El-csoportban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az előző kiírás gólkirálya, Radamel Falcao húzta ki az első és harmadik kalap csapatait. Saját csapata, a címvédő Atlético Madrid a B-csoportba került, ahol a Hapoel Tel-Aviv, a Viktoria Plzen, Académica trióval találkozik.

Gulácsi Péter együttese, a Liverpool az A-kvartettbe került, csak úgy mint az Udinese, a Young Boys és a Bp. Honvédot korábban kiejtő Anzsi Mahacskala.

Hajnal Tamás klubja, a Stuttgart az E jelű négyesben küzd majd a továbbjutásért a Köbenhavnnal, a Steaua Bucuresti-tel és Moldéval.

A második és a negyedik kalapot az amszterdami döntő nagykövete, Patrick Kluivert húzta. A DVSC-Tevát búcsúztató FC Bruges a Girondins Bordeaux-hoz csatlakozott, csak úgy, mint a Newcastle United és a Marítimo, Huszti Szabolcs együttese, a Hannover pedig a Twentéhez, a Levantéhoz és a Helsingborghoz.

Az utolsó kalapból a G-csoportba besorolást nyerő Videoton Köteles László csapatát (Genk) a Sportingot és a Baselt kapta. Érdekesség, hogy Renato Neto éppen a Sportingtól érkezett kölcsönbe a magyar csapathoz, de korábban Marco Caneira is erősítette a lisszaboni csapatot – ahogy az együttes vezetőedzője, Paulo Sousa is, ő az 1993–1994-es szezonban játszott az „oroszlánoknál”.

A VIDI ÉS A GENK JUT TOVÁBB? NEKEM TETSZIK! – KÖTELES LÁSZLÓ

A Lencse Lászlót foglalkoztató Ironi Kirjat Smona sem kapott túl könnyű ellenfeleket, az Olympique Lyon, az előző kiírás ezüstérmeseként végző Athletic Bilbao és a Sparta Praha mellett az I-csoportba került.

EURÓPA-LIGA 2012–2013, A CSOPORTOK BEOSZTÁSA
A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORTE-CSOPORTF-CSOPORT
Liverpool
Atlético Madrid
Olympique MarseilleGirondins BordeauxStuttgart PSV
UdineseHapoel Tel-AvivFenerbahce BrugesKöbenhavnNapoli
Young BoysViktoria PlzenMönchenglad-
bach
Newcastle UnitedSteaua BucurestiDnyipro
Anzsi MahacskalaAcadémicaAEL Limasszol Marítimo Molde AIK
G-CSOPORT H-CSOPORTI-CSOPORTJ-CSOPORT K-CSOPORT L-CSOPORT
SportingInternazionale Olympique LyonTottenham HotspurBayer LeverkusenTwente
Basel Rubin KazanyAthletic BilbaoPanathinai-
kosz
Metaliszt HarkivHanno-
ver
GenkPartizan Sparta PrahaLazioRosenborg Levante
VideotonNeftci BakiIroni Kirjat SmonaMaribor Rapid WienHelsing-
borg

EURÓPA-LIGA
A FŐTÁBLA MEZŐNYE, KIEMELÉS
1. kalap: Atlético Madrid (spanyol), Internazionale (olasz), Olympique Lyon (francia), Liverpool (angol), Olympique Marseille (francia), Sporting (portugál), PSV (holland), Tottenham Hotspur (angol), Bayer Leverkusen (német), Girondins Bordeaux (francia), Twente (holland), Stuttgart (német)
2. kalap: Basel (svájci), Metaliszt Harkiv (ukrán), Panathinaikosz (görög), Athletic Bilbao (spanyol), Köbenhavn (dán), Fenerbahce (török), Rubin Kazany (orosz), Napoli (olasz), Udinese (olasz), FC Bruges (belga), Hapoel Tel-Aviv (izraeli), Hannover (német)
3. kalap: Lazio (olasz), Steaua Bucuresti (román), Sparta Praha (cseh), Rosenborg (norvég), Newcastle United (angol), Young Boys (svájci), Levante (spanyol), Genk (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Partizan (szerb), Viktoria Plzen (cseh), Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán)
4. kalap: Helsingborg (svéd), Marítimo (portugál), Rapid Wien (osztrák), Académica (portugál), Anzsi Mahacskala (orosz), Maribor (szlovén), AIK (svéd), AEL Limasszol (ciprusi), Ironi Kirjat Smona (izraeli), Molde (norvég), Videoton (magyar), Neftci Baki (azeri)
EURÓPA-LIGA, 2012–2013, A MENETREND
SORSOLÁS MECCSIDŐPONTOK
CSOPORTKÖR




1. forduló aug. 31. szept. 20.
2. forduló okt. 4.
3. forduló okt. 25.
4. forduló nov. 8.
5. forduló nov. 12.
6. forduló dec. 6.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ



A 16 közé jutásért dec. 14.
febr. 14., ill. 21.
Nyolcaddöntő márc. 7., ill. 14.
Negyeddöntő márc. 15.
ápr. 4., ill. 11.
Elődöntő ápr. 25., ill. máj. 2.
Döntő máj. 15. (Amsterdam ArenA, Amszterdam)
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
51 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
58 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik