El: Több volt ebben a mérkőzésben - Tóth Balázs

2012.09.20. 23:34
Címkék
A Videoton futballistája, a három évig Genkben futballozó Tóth Balázs örül, hogy a genki szurkolók szívélyesen fogadták a két csapat Európa-liga-összecsapásán. A középpályás úgy érzi, több volt ebben a mérkőzésben, mint a háromgólos vereség.

„Jó szembesülni azzal, hogy szeretnek a genki szurkolók, de úgy érzem, több volt ebben a mérkőzésben. Az első hetven percben teljesen pariban voltunk, és a második félidő elején volt egy nagyon jó huszonöt percünk, amikor benne volt a játékban, hogy tudunk egyenlíteni. Sajnos picit sokat kockáztattunk, a második gól pedig megfogta a csapatot" – mondta Tóth a találkozót közvetítő Story4-nek.

„Három szép évet töltöttem itt el, jólesik, hogy ilyen szívesen látnak. Vossennel nagyon jóban voltam, amikor itt játszottam, jó kapcsolatot ápolunk a mai napig is" – tette hozzá a középpályás, aki szerint még kiváló mérkőzések várnak a Vidire, azaz lesz még lehetőség javítani.

„EZ A VERESÉG SEMMIT NEM JELENT A JÖVŐRE NÉZVE”

Legfrissebb hírek

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
4 perce

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
5 perce

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
19 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
52 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
56 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik