El: „Mindent megteszünk, hogy öregbítsük a Vidi hírnevét”

2012.10.25. 14:11
Címkék
A Videoton 28 éves portugál középpályása, Filipe Oliveira a klub hivatalos honlapjának adott videointerjújában elmondta, mindent megtesznek, hogy öregbítsék a Videoton, Magyarország és a magyar labdarúgás hírnevét, és hazai pályán kettőzött erővel fognak küzdeni a Basel elleni Európa-liga-mérkőzésen.
„Az Európa-ligában van egy győzelmünk és egy vereségünk, jelen pillanatban a második helyen állunk a csapattal és megvan a lehetőségünk arra is, hogy ezt megőrizzük. Pontosan tisztában vagyunk vele, hogy nálunk sokkal erősebb csapatok ellen kell helytállnunk. Mi még a fejlődés szakaszában vagyunk, ezt is nagyon jól tudjuk” – nyilatkozta Filipe Oliveira a vidi.hu-nak.

„Ugyanakkor, ahogy eddig is, ezután is mindent tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy öregbítsük a Videoton, Magyarország és a magyar labdarúgás hírnevét. Mi a maximumot fogjuk kihozni magunkból a csoportkör minden meccsén. Jelenleg már három gólom van az El-ben, azonban nem ez a fontos, hanem az, hogy mindaz a munka, amit elvégeztünk az előző idényben és ebben a szezonban is, az látszik. Sokat fejlődtünk mindannyian, és ma már bármelyikünkben bármikor benne van a gól. Boldog vagyok a csapattársaimmal együtt, és bízunk benne, hogy az eddig elértnél még sokkal több van bennünk” – folytatta a 28 éves portugál középpályás.

„A Basel elleni mérkőzéssel kapcsolatban fel kell készülnünk a nehézségekre. Ellenük már játszottunk Spanyolországban is (a januári felkészülési mérkőzésen 1–0-ra nyertek a svájciak http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/dontott-az-onkormanyzat-kovacs-mehet-a-vidibe-2113164), és annak ellenére, hogy távozott tőlük néhány nagyon jó játékos, így is nagyon erősek, szóval nem lesz könnyű meccsünk. Ugyanakkor biztos, hogy mi itt, hazai pályán, kettőzött erővel fogunk játszani ellenük” – zárta mondandóját Filipe Oliveira.
Legfrissebb hírek

Végh ismét megmutatta, hogy tud küzdeni – Eb-bronzmeccses!

Birkózás
14 perce

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
53 perce

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
1 órája

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

Labdarúgó NB I
1 órája

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
1 órája

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
1 órája

Batizi Benedek: A fejlődési ívünket tartva a döntőbe is bejuthatunk

Vízilabda
2 órája

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik