Európa-liga: a sorozat győztese indulhat a BL-ben?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.23. 16:00
A labdarúgó Európa-liga győztese indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában a 2015–2016-os szezontól – értesült a Reuters. A hírügynökség szerint az UEFA végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén határozott az ügyben, pénteken sajtótájékoztató keretében pedig bejelenti döntését.

Európa élcsapatai és az UEFA vezérei (köztük Michel Platini elnök) már hónapok óta tárgyaltak arról, hogy az Európa-liga győztesének indulnia kellene a következő Bajnokok Ligájában. A döntés a Reuters szerint meg is született csütörtökön, pénteken pedig hivatalosan bejelenti az európai szövetség.

Az UEFA-kupa jogutódjaként működő Európa-liga háttérbe szorult az utóbbi években a Bajnokok Ligája mögött több tekintetben is (összdíjazás, média, stb.), ám ez a döntés növelheti a második számú kupasorozat presztízsét. Mint ismert, a BL csoportkörében harmadik helyen végző csapatok átkerülnek az El-be, a 2015–2016-os szezontól pedig utóbbi győztese is az előbbiben indulhat.

Gianni Infantino, az UEFA főtitkára nem kívánta kommentálni a Reuters információit, ám azt elmondta, hogy pénteken lesz egy nagy bejelentés az Európa-ligával kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
12 órája

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
23 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29