El: borotvaélen táncolt, de az AZ jutott utolsóként a főtáblára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.30. 11:50
Nagy izgalmakat követően péntek délelőtt a holland AZ jutott fel utolsóként az Európa-liga főtáblájára, miután hazai pályán ugyan 2–0-s vereséget szenvedett a görög Atromitosztól, ám idegenben szerzett több góljával megnyerte a párharcot.

Mint beszámoltunk róla, a két csapat alkmaari mérkőzése csütörtök este a stadionban keletkezett tűz miatt félbeszakadt az 59. percben, így a hátralévő bő fél órát ma délelőtt játszották le a felek.

Az újrakezdés pillanatában a görög csapat a hazai vereség (1–3) után 1–0-ra vezetett, és két gólt kellett volna szereznie még a továbbjutáshoz, ám nem tűnt teljesen lehetetlennek a küldetés, mert a hollandok Markus Henriksen kiállítása miatt a 2. perctől emberelőnyben játszottak. Ráadásul Thanaszisz Karagunisz a 75. percben betalált, így az athéniak ugyancsak bánhatták Dimitrisz Papadopulosz 20. percben kihagyott büntetőjét. A hátralévő negyedórában óriási erőket mozgósított az újabb gólért az Atromitosz, de a szerencse nem állt mellé, így a piros-fehérek örülhettek.Mint beszámoltunk róla, a két csapat alkmaari mérkőzése csütörtök este a stadionban keletkezett tűz miatt félbeszakadt az 59. percben, így a hátralévő bő fél órát ma délelőtt játszották le a felek.

Az újrakezdés pillanatában a görög csapat a hazai vereség (1–3) után 1–0-ra vezetett, és két gólt kellett volna szereznie még a továbbjutáshoz, ám nem tűnt teljesen lehetetlennek a küldetés, mert a hollandok Markus Henriksen kiállítása miatt a 2. perctől emberelőnyben játszottak. Ráadásul Thanaszisz Karagunisz a 75. percben betalált, így az athéniak ugyancsak bánhatták Dimitrisz Papadopulosz 20. percben kihagyott büntetőjét. A hátralévő negyedórában óriási erőket mozgósított az újabb gólért az Atromitosz, de a szerencse nem állt mellé, így a piros-fehérek örülhettek.

A kiemelt PSV mellett az AZ az egyetlen holland csapat, amely bejutott az El-csoportkörbe, ahol a görögöket a PAOK képviseli.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK

AZ (holland)–Atromitosz (görög) 0–2 (D. Papadopulosz 53., T. Karagunisz 75.)
Továbbjutott: az AZ, 3–3 után idegenben szerzett több góllal

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA!

A CSOPORTKÖR TELJES MEZŐNYE ÉS A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPOK
(sorsolás: Monaco, péntek, 12.45 ó)

1. KALAP:
Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Tottenham Hotspur (angol), Dinamo Kijev (ukrán), PSV (holland), Bordeaux (francia), Rubin Kazany (orosz), Sevilla (spanyol), Standard Liege (belga), Fiorentina (olasz), Lazio (olasz), AZ (holland)

2. KALAP:
APOEL (ciprusi), PAOK (görög), Salzburg (osztrák), Genk (belga), Dinamo Zagreb (horvát), Dnipro (ukrán), Trabzonspor (török), Anzsi Mahacskala (orosz), Real Betis (spanyol), Wigan Athletic (angol), Swansea City (angol), Freiburg (német)

3. KALAP: Eintracht Frankfurt (német), Vitória Guimaraes (portugál), Legia Warszawa (lengyel), Maccabi Haifa (izraeli), Rapid Wien (osztrák), Pacos Ferreira (portugál), Estoril (portugál), Sheriff Tiraspol (moldovai), Csornomorec (ukrán), NK Maribor (szlovén), Kubany Krasznodar (orosz), Elfsborg (svéd)

4. KALAP: Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Slovan Liberec (cseh), Thun (svájci), Zulte Waregem (belga), Apollon Limasszol (ciprusi), St. Gallen (svájci), Esbjerg (dán), NK Rijeka (horvát), Pandurii (román), Ludogorec (bolgár), Sahtyor Karagandi (kazah), Tromsö (norvég)

 

Legfrissebb hírek

A Juventus, a Chelsea és az Ajax is vinné Kovács Bendegúzt, az Alkmaar hosszabbítana vele – sajtóhír

Minden más foci
2026.05.16. 09:28

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16

„Ez volt a klub történetének egyik legmeghatározóbb tizenegyesgólja” – Buendía az Aston Villa döntőbe jutása után

Európa-liga
2026.05.08. 08:47

A Villa kiütötte a Forestet, és bejutott az Európa-liga isztambuli fináléjába

Európa-liga
2026.05.07. 22:58

Fordított emberelőnyben, a Bragát kiejtve El-döntős a Freiburg

Európa-liga
2026.05.07. 22:55

Hetesekkel a négy között Imre Bence Kielje; Siposék kikaptak, de elődöntősök

Kézilabda
2026.05.05. 22:50
Ezek is érdekelhetik