El: Gulácsiék újra nyertek, a 8. 11-esen bukott el a Skënderbeu

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.29. 22:57
Gulácsi Péter csapata, a Salzburg idegenben is nyerve 7–0-s összesítéssel lépett túl a litván Zalgirisen, és jutott fel az Európa-liga 48 csapatos főtáblájára. A magyar kapuvédő végigjátszotta az összecsapást, az osztrákok vilniusi két gólját Kevin Kampl és Marco Meilinger szerezte.

A salzburgiak meccsével ellentétben igazi dráma játszódott le Tiranában, ahol hajszál híja volt annak, hogy az albán bajnok kivívja a főtáblára kerülést. A Skënderbeu az ukrán Csornomorecet fogadta, és a mérkőzés elején kiegyenlítette összesítésbeli hátrányát. A nigériai Nurudeen Orelesi passzát Andi Riba váltotta gólra. Már az is kisebb csoda volt, hogy az albán csapat megszerezte a vezetést, a nagyobb azonban ezután következett 100 perces kiadásban: a korcëi csapat – amely Tiranában rendezte a meccset – állta a sarat a folytatásban, és ugyan a statisztika némi odesszai fölényt mutatott, előbb kiharcolta a hosszabbítást, majd a tizenegyeseket.

A „szétlövésben” Marko Radas hibázott a hazaiak részéről a második párban, ám az ötödik párban a brazil Léo nem bírta a nyomást, hibázott ukrán részről, Orges Shehi védte a kísérletét. A feszültség fokozódott: két hibátlan pár után hazai részről előbb Orelesi lőtt kapufára, majd Kirilo Kovalcsuk lövését védte ismét a kapus, aki amúgy maga is oda állt a labda mögé, és nem hibázott. Bakary Nimaga labdája viszont ugyancsak elhalt a kapusban, így az ukrán Volodimir Prijomov ismét a továbbjutásért célozhatott, és ő nem hibázott. A Csornomrec tizenegyesekkel nyert 7–6-ra. igazi dráma játszódott le Tiranában, ahol hajszál híja volt annak, hogy az albán bajnok kivívja a főtáblára kerülést. A Skënderbeu az ukrán Csornomorecet fogadta, és a mérkőzés elején kiegyenlítette összesítésbeli hátrányát. A nigériai Nurudeen Orelesi passzát Andi Riba váltotta gólra. Már az is kisebb csoda volt, hogy az albán csapat megszerezte a vezetést, a nagyobb azonban ezután következett 100 perces kiadásban: a korcëi csapat – amely Tiranában rendezte a meccset – állta a sarat a folytatásban, és ugyan a statisztika némi odesszai fölényt mutatott, előbb kiharcolta a hosszabbítást, majd a tizenegyeseket.

A „szétlövésben” Marko Radas hibázott a hazaiak részéről a második párban, ám az ötödik párban a brazil Léo nem bírta a nyomást, hibázott ukrán részről, Orges Shehi védte a kísérletét. A feszültség fokozódott: két hibátlan pár után hazai részről előbb Orelesi lőtt kapufára, majd Kirilo Kovalcsuk lövését védte ismét a kapus, aki amúgy maga is oda állt a labda mögé, és nem hibázott. Bakary Nimaga labdája viszont ugyancsak elhalt a kapusban, így az ukrán Volodimir Prijomov ismét a továbbjutásért célozhatott, és ő nem hibázott. A Csornomrec tizenegyesekkel nyert 7–6-ra.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK

Skënderbeu (albán)–Csornomorec (ukrán) 1–0 (Riba 19.) – 11-esekkel 6–7
Tj: a Csornomorec, 1–1-es összesítéssel, 11-esekkel

Zalgiris (litván)–Salzburg (osztrák) 0–2 (Kampl 60., Meilinger 74.)
Tj: a Salzburg, 7–0-s összesítéssel

Eintracht Frankfurt (német)–Qarabag (azeri) 2–1 (Meier 10., ill. Reynaldo 58.)
Tj: az Eintracht Frankfurt, 4–1-es összesítéssel

Dnipro (ukrán)–Nomme Kalju (észt) 2–0 (Kobakhidze 39., Zozulja 70.)
Tj: a Dnipro, 5–1-es összesítéssel

Standard Liege (belga)–FK Minszk (fehérorosz) 3–1 (Mpoku 3., De Camargo 6., Mujangi 35., ill. Kibuk 8.)
Tj: a Standard, 5–1-es összesítéssel

Pasching (osztrák)–Estoril (portugál) 1–2 (Sobkova 57., ill. Leal 21., 52.)
Tj: az Estoril, 4–1-es összesítéssel

Slask (lengyel)–Sevilla (spanyol) 0–5 (Rakitic 22., Bacca 38., 87., Samperio 71., Perotti 78.)
Tj: a Sevilla, 9–1-es összesítéssel

A JÁTÉKNAP ÖSSZES EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!

• A Fenerbahce kizárása miatt a rájátszás kiesői közül egy csapatot sorsolással kiválasztanak, amely indulhat a főtáblán. A sorsolást holnap 9 órakor tartják.

•• A csoportkör sorsolását péntek 12.45 órakor tartják Monacóban.

 

Legfrissebb hírek

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Redzic Damir: Nem a pénz miatt lettem a Red Bull Salzburg játékosa – exkluzív interjú

Légiósok
2026.05.14. 06:44

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16

„Ez volt a klub történetének egyik legmeghatározóbb tizenegyesgólja” – Buendía az Aston Villa döntőbe jutása után

Európa-liga
2026.05.08. 08:47

A Villa kiütötte a Forestet, és bejutott az Európa-liga isztambuli fináléjába

Európa-liga
2026.05.07. 22:58

Fordított emberelőnyben, a Bragát kiejtve El-döntős a Freiburg

Európa-liga
2026.05.07. 22:55

Hetesekkel a négy között Imre Bence Kielje; Siposék kikaptak, de elődöntősök

Kézilabda
2026.05.05. 22:50
Ezek is érdekelhetik