El: a DVTK-nak és a Fradinak 40 millió forint a tét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.02. 08:00
null
A hazai visszavágót döntetlenről kezdi a Fradi (Fotó: Jason Borg/The Times)
Amennyiben a  DVTK és a Ferencváros kvalifikálja magát a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörébe, akkor 130 ezer eurót (kb. 40 millió forint) kap az UEFA-tól. Az első körös részvételért alapból járt 120 ezer euró (kb. 36.5 millió forint).

 

A Fradi kedden, Máltán kezdte meg szereplését – és amint arról beszámoltunk, 1–1-es döntetlent játszott a Sliema Wanderers vendégeként –, a diósgyőriek az első meccsen csütörtökön fogadják a Birkirkarát. A visszavágókat jövő héten csütörtökön rendezik.

A Győri ETO a második selejtezőkörben kapcsolódik be a sorozatba, ellenfele a svéd Göteborg és a luxemburgi Fola Esch párharcának győztese lesz.

A rangosabb Bajnokok Ligájában természetesen magasabb a számláló. Azok a bajnokcsapatok, amelyek nem kerültek alapból a csoportkörbe, 200 ezer eurót kapnak, és pluszban 150 ezret még az első selejtezőkörös részvételért. A második selejtezőkörben már 175 ezer eurót osztanak ki az érintettek között pluszban (a magyar bajnok DVSC-Teva itt kapcsolódik be a küzdelmekbe, ellenfele az északír Cliftonville lesz két, valamint három hét múlva), a harmadik selejtezőkör viszont már 200 ezer eurót ért. A debreceniek tehát alapból 375 ezer euróval (kb. 114.5 millió forinttal) számolhatnak, és ehhez jöhet adott esetben a plusz.

Legfrissebb hírek

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
7 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
16 órája

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26