Európa-liga: Lovrencsicsék feledtetnénk a tavalyi kudarcot

2014.07.10. 11:39
A lengyel Lech Poznan magyar légiósa, Lovrencsics Gergő reményei szerint az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában sikerrel rajtolnak, hogy feledtessék a Zalgiris elleni tavalyi kudarcot.

A Lech akkor az idegenbeli 1–0-s vereség után hazai pályán a hajrában szerzett két góllal ugyan fordított, de 2–2-es összesítéssel elbukott.

„Türelmetlenül várjuk az első mérkőzésünket és az Európa-liga selejtezőjét. Meg akarjuk mutatni, hogy a tavalyi, Zalgiris elleni kiesés csak csúnya kisiklás volt. A kemény edzések után most már játszani akarunk. Nagyon hiányoznak már a meccsek, bár az első hazait zárt kapuk mögött játsszuk, ami miatt szomorú is vagyok. Nem szeretek szurkolók nélkül játszani, szükségünk van a támogatásukra. Ugyanakkor most az első, idegenbeli El-meccsre kell koncentrálnunk, hogy megnyerjük azt, csak utána figyelhetünk a Piast Gliwice elleni otthoni bajnokira. A szezon első meccse mindig nagyon fontos, egy győzelem az Európa-ligában pedig a bajnokságban is nagy lökést adhat nekünk. Meglátjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok" – mondta a szezonkezdet előtt Lovrencsics Gergő.

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43
Ezek is érdekelhetik