Európa-liga: Kantát és Torghellét dicséri az ellenfél mestere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.30. 21:54
Kanta Józsefet és Torghelle Sándort is méltatta az MTK Európa-liga ellenfelének a mestere, Zlatomir Zagorcsics ugyanakkor biztos benne, hogy a Vojvodina sikerrel veszi a selejtezőt.

„Amint megtudtuk, hogy az MTK-val hozott össze minket a sorsolás, megkezdtük ellenfelünk feltérképezését és kielemzését. Az első benyomásunk alapján a magyarok szeretik a támadófutballt, és hogy Kanta József az együttes középpályájának zászlós hajója, valamint, hogy a támadó Torghelle Sándor a semmiből is képes gólt szerezni” – dicsérte a kék-fehérek játékosait Zlatomir Zagorcsics.

„Szervezetten játszik a csapat, amelyből a tapasztalat sem hiányzik, de meg vagyok róla győződve, hogy a Vojvodina jobb, és ünnepelni fogunk az első mérkőzést követően. Természetesen maximális koncentrációra és fegyelemre van szükségünk a meccs során, és ebben az esetben minden okunk megvan bizakodni” – tette hozzá a Vojvodina vezetőedzője, aki kellően magabiztos csapatát illetően.

„Visszatér Mirko Ivanics, és ez épp elég. Az összeállítás már ismert, nincs kérdés benne, de csak a budapesti meccs kezdete előtt hozom nyilvánosságra.”

A 21 éves támadó középpályás is bizakodóan várja a párharcot.

„Néhány napja csatlakoztam a csapathoz. Igyekszem a lehető leghamarabb ideális állapotba kerülni, és hiszem, hogy bejutunk az Európa-liga selejtezőjének második fordulójába” – mondta Mirko Ivanics.

A csapattal kapcsolatos hír még, hogy az U20-as világbajnokságot megnyerő szerb válogatotthoz hasonlóan Umbro mezre váltanak az újvidékiek.

A csütörtöki mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR
MTK BUDAPEST–Vojvodina (szerb)Zlatomir Zagorcsics.

MTK BUDAPEST–Vojvodina (szerb)

Legfrissebb hírek

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
12 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29