El: Kondás nem örül a korai, 17 órás kezdésnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.22. 18:56
null
Kondás Elemér szíve szerint később kezdené a csütörtöki<br />mérkőzést (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC-Teva labdarúgócsapatát irányító Kondás Elemér nem örül neki, hogy a Skonto Riga elleni El-selejtezős párharcuk visszavágója korán, 17 órakor kezdődik, ám ettől függetlenül győzelmet vár együttesétől.

„Jó eredményt értünk el Rigában, viszont ez nem jelent semmit – idézi a dvsc.hu Kondás Elemért. – Minden meccs magában hordozza a veszélyt. Ellenfelünk remekül kontrázik, vélhetően most sem lesz másképpen. Veszélyesek tudnak lenni a támadásai, úgyhogy erre mindenképpen figyelni kell. Mi azonban hazai pályán arra törekszünk, hogy megnyerjük a találkozót, mert tovább akarunk jutni ebből a párharcból. Hazai pályán támadni fogunk, viszont észnél kell lennünk a védekezésnél is. Nem örülök a korai kezdésnek, az élettani folyamtok ilyenkor másképpen mutatkoznak, viszont nekünk ehhez kell most alkalmazkodnunk. Eltiltottunk nincs, és a sérültek is felépültek, csak a műtéten átesett Nenad Novakovicsra és Ludánszki Bencére nem számíthatunk.”

A szerdai sajtótájékoztatón megszólalt Tamazs Pertija, a Skonto Riga vezetőedzője is, aki a telt háznak örülne, a nagy meleg pedig egyáltalán nem zavarja.

„Nagyon szép a stadion, igazán tetszik – mondta Tamazs Pertija. – Már csak az kell, hogy jó meccs legyen benne holnap. Örülnék, ha telt ház lenne, mert jó hangulatban könnyebb futballozni. Az ellenféllel egy hete megismerkedtünk, így már tudjuk, mire számíthatunk. Van néhány elképzelésünk, amelyet ki akarunk próbálni. Az időjárás olyan, amilyen. Nekem nem okoz gondot, mert Grúziából származom, és ott még melegebb van, de vannak játékosok, akik ehhez nincsenek hozzászokva, és emiatt biztos nem lesz könnyű nekik. Remélem, ettől még mindenki ki tudja adni magából a maximumot. A DVSC-t erősebb csapatnak tartjuk, más az itteni bajnokság színvonala is, mint nálunk. Ami Rigában volt, elmúlt, a holnapi teljesen más mérkőzés lesz. Nekünk támadnunk kell, amúgy is az agresszív foci a jellemző ránk, de ellenfelünkre is, így biztos vagyok benne, a labdarúgást szerető emberek jó találkozót látnak majd.”

Az első mérkőzésen 2–2-es döntetlen született Lettországban, a debreceni visszavágó csütörtök 17 órakor kezdődik.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

Július 23., 17.00: DEBRECENI VSC–Skonto Riga (lett) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 2–2

Legfrissebb hírek

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

Feszültség, öröm, piros lap, négy gól – galéria a DVSC–MTK bajnokiról

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 23:11

Dzsudzsák bombája csak egy pontot ért a Lokinak az MTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 21:51

Betegséghullám sújtja az MTK-t, korosztályos játékosokkal pótolják a kiesőket

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 19:46

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31