El: fellebbezés – lehet, hogy lesznek hazai szurkolók a Vidi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.14. 08:48
Elképzelhető, hogy lesznek hazai szurkolók a lelátón a Lech Poznan–Videoton Európa-liga-mérkőzésen. Az UEFA ugyanis tárgyalja a lengyel csapat fellebbezését.

A Lech egy transzparens kirakása miatt kapott korábban zárt kapus büntetést, miután egy antirasszista szervezet erre felhívta az UEFA figyelmét. Az FK Sarajevo ellen a „fajtánk vérei” drapéria váltotta ki a szövetség nemtetszését.

Igen ám, de az UEFA-ellenőri jelentésbe nem került be az eset, így a lengyel csapat fellebbezésének akár helyt is adhatnak. Mindenesetre csak kedden tárgyalják az ügyet, így a büntetés eltörlése esetén két napja lesz a Lechnek, hogy értékesítse a jegyeket.

Magyar szempontból viszont nem mellékes, hogy húszezer Lech-fanatikus előtt vagy szurkolók nélkül kell-e pályára lépnie a Videotonnak jövő hét csütörtökön Poznanban.

Az Európa-liga playoffkörében a két csapat augusztus 20-án és 27-én játszik egymással. Az „odavágó” 21 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
57 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
1 órája

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
7 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
10 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
10 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
14 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06