El: Szurkolok a Vidinek, történtek már csodák – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.26. 19:43
A Videotont nyáron elhagyó és a Legia Warszawához szerződő Nikolics Nemanja a holnapi El-mérkőzésen a fehérváriaknak szurkol, és saját bevallása szerint a csodában bízik, hogy a Lech Poznan elleni visszavágón háromgólos hátrányról induló magyar bajnoknak összejöjjön a továbbjutás.

„Természetesen a Videotonnak szurkolok. Annak ellenére, hogy az első mérkőzésen elért nulla három nem egy jó eredmény a visszavágóra, a futballban történtek már csodák – nyilatkozta Nikolics a polsatsport.pl oldalnak. – Remélem, hogy csütörtökön is látunk majd egyet. Imádkozok majd a Videoton győzelméért és a továbbjutásáért.”

A támadó utalt a fehérvári változásokra, a távozó sportigazgatóra és a leváltott vezetőedzőre, de figyelmeztet: a keretben jó játékosok vannak.

„Igazán jó labdarúgói vannak a Videotonnak, akik tudnak futballozni. Az El-csoportkörbe való bejutás egy forradalom kezdete lehetne számukra. Én erre számítok.”

Nikolics klubjának, a Legiának ellenben nincs szüksége a csodára, hogy bejusson az El-csoportkörbe. Az idegenbeli 1–0-s siker után csak a papírformát kell érvényesítenie az ukrán Zorja Luhanszk elleni hazai visszavágón.

„Az ukrajnai győzelemtől függetlenül küzdenünk kell a visszavágón, mert az ellenfelünk jó csapat, jó játékosokkal. Az első mérkőzésen okosan játszottunk, a varsói visszavágó így egy kicsit talán könnyebb lesz, de nem szabad elaltatnunk magunkat. Egyszerűen nem veszíthetünk! A bajnokságban jól kezdtünk, de becsúszott két kisebb hiba, viszont tragédia nem történt. Hosszú még a bajnoki szezon, sok meccs vár ránk, van időnk javítani. Mi most inkább az El-re és a soros ellenfeleinkre összpontosítottunk, mert itt a hibák duplán fájnak.”

Nikolics megnyugtatta a varsói klub szurkolóit: a Reading csaknem kétmillió eurós vételi ajánlata ellenére sem gondolkodik a váltásban.

„Azért jöttem, hogy megnyerjük a bajnokságot és az európai kupasorozatban szerepelhessek. Én ezeket a célokat akarom megvalósítani. Ha egy klub kinéz magának, forduljon a Legiához. Most ehhez a klubhoz tartozom, és amíg lehet, itt is akarok maradni. Pillanatnyilag most semmilyen transzfer nem érdekel.”

Legfrissebb hírek

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
14 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
7 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
19 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54