MU: „A Pool elleni párharcnak most sokkal nagyobb a jelentősége”

MTI MTIMTI MTI
2016.03.09. 15:03
Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere győzelmet vár a Liverpool elleni Európa-liga-nyolcaddöntő csütörtöki első meccsén, annak ellenére, hogy sérülés miatt továbbra is sok játékosa hiányzik.

A holland edző szerdán elmondta, hogy Antonio Valencia és Bastian Schweinsteiger hamarosan visszatér. Az ecuadori játékosnak októberben sérült meg a bokája, ezért műtétre volt szüksége. A csütörtöki El-meccs keretében már ott lesz, de nem valószínű, hogy játéklehetőséget kap. A németek világbajnoka sem lép pályára a Liverpool otthonában, mert a teljes felépülése óta csupán egyszer edzett.

A Manchester United labdarúgói közül jelenleg kilencen sérültek – köztük Wayne Rooney és Phil Jones is –, Van Gaal mégis hisz az idegenbeli bravúrban.

„Nyernünk kell! Nem számít, hogy ez egy kupapárharc, a United és a Liverpool mindig nagy csatákat vív egymással. Ez nagy hagyományú párosítás, amelynek most még nagyobb a jelentősége, mert mindkét csapat a Bajnokok Ligája-indulásért küzd” – magyarázta a holland tréner.

A Premier League tabelláján hatodik helyezett MU hátránya három pont a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyen álló Manchester Cityhez képest, amelytől a hetedik Liverpool hat ponttal van lemaradva. Az Európa-liga győztese tavaly óta automatikusan indulhat a csoportkörben a BL következő idényében.

EURÓPA–LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, PÁROSÍTÁS

Sahtar Doneck (ukrán)–Anderlecht (belga)
Basel (svájci)–Sevilla (spanyol)
Villarreal (spanyol)–Leverkusen (német)
Athletic Bilbao (spanyol)–Valencia (spanyol)
Liverpool (angol)–Manchester United (angol)
Sparta Praha (cseh)–Lazio (olasz)
Borussia Dortmund (német)–Tottenham (angol)
Fenerbahce (török)–Braga (portugál)

Az első mérkőzéseket március 10-én, a visszavágókat egy héttel később, március 17-én rendezik.


Legfrissebb hírek

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
4 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
6 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
6 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
9 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
18 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
18 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
18 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
19 órája