Hertha: Boldog lennék, ha összekerülnénk a Videotonnal – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.24. 11:02
null
Dárdai Pál izgatottan várja az Európa-liga csoportkörének sorsolását (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője a berliner-kurier.de-nek elmondta, szívesen megmérkőznének a Videotonnal az Európa-liga csoportkörében.

 

„Boldog lennék, ha a Videoton továbbjutna a Partizan ellen, és a mi csoportunkba kerülne. Nem volna rossz – néhány extra nap Magyarországon, ráadásul hivatásból” – mondta Dárdai, hozzátéve, hogy egy topcsapat is szerepel a kívánságlistáján.

Az egyik európai kupasorozat csoportkörébe nyolc év után bekerülő berlini együttes szakvezetője azt is elárulta, hogy nem lenne problémája azzal, ha olyan ellenfelet kapnának, amelyhez sokat kellene utazniuk.

„Ezt nem befolyásolhatjuk, és egyébként is, az ezzel kapcsolatos funkciók – mint az alvási vagy étkezési ritmus – változására a klubnak van kidolgozott terve.”

Az Európa-liga csoportjainak beosztását pénteken 13 órától, Monacóban sorsolják. Az első játéknapra szeptember 14-én, csütörtökön kerül sor.

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓK
20.00: Videoton FC (magyar)
Partizan Beograd (szerb) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés végeredmény: 0–0

18.00: AEK Larnaca (ciprusi)Viktoria Plzen (cseh)
18.45: Dinamo Kijev (ukrán)Marítimo (portugál)
19.00: Olekszandrija (ukrán)BATE Boriszov (fehérorosz)
19.00: Zenit (orosz)Utrecht (holland)
19.00: Östersund (svéd)PAOK (görög)
19.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)Rheindorf Altach (osztrák)
19.00: Sheriff Tiraspol (moldovai)Legia Warszawa (lengyel)
19.00: Red Bull Salzburg (osztrák)Viitorul (román)
19.30: Fenerbahce (török)Vardar Szkopje (macedón)
19.30: Suduva (litván)–Ludogorec (bolgár)
20.00:
Skënderbeu (albán)Dinamo Zagreb (horvát)
20.00: Midtjylland (dán)Apollon Limassol (ciprusi)
20.00: AEK Athén (görög)FC Bruges (belga)
20.45: Sporting Braga (portugál)Hafnarfjördur (izlandi)
20.45: Athletic Bilbao (spanyol)Panathinaikosz (görög)
20.45: Skendija (macedón)AC Milan (olasz)
20.45: Rosenborg (norvég)Ajax (holland)
20.45: Marseille (francia)Domzale (szlovén)
21.00: Crvena zvezda (szerb)FK Krasznodar (orosz)
21.00: Hajduk Split (horvát)Everton (angol)
21.05: Austria Wien (osztrák)NK Osijek (horvát)

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik