El: Tudom, hogy milyen nehéz helyzetben van – Dárdai a fiáról

Vágólapra másolva!
2017.11.03. 11:16
null
Dárdai Pál a hajrában lehetőséget adott a fiának (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában megtört a jég: Dárdai Pál Herthája és az Athletic Bilbao is megszerezte az első sikerét – így rögvest szorossá vált a J jelű négyes. A berlini meccset követően a Hertha vezetőedzője értékelte a sikert.

 

„A mai meccs felért számunkra egy Európa-liga-döntővel. Azt éreztem a srácokon, hogy továbbra is hisznek a továbbjutásban, ez pedig jó játékkal párosult. Továbbra is igyekszünk tanítani a fiatalabb játékosainkat, ez kifizetődik, a mai meccs is jó tapasztalat volt nekik. Pontosan ezt szeretném látni a továbbiakban, a hangulat is jó, de folytatnunk kell a munkát, lépésről lépésre haladnunk. Most két újabb nehéz mérkőzés (a Wolfsburg és a Mönchengladbach ellen – a szerző) következik” – mondta Dárdai Pál.

A magyar szakember a Hertha felnőttcsapatában tétmeccsen most bemutatkozó fiáról, ifjabb Dárdai Pálról, avagy ahogyan mindenki ismeri, Palkóról is elmondta a véleményét.

„Nagyszerűen dolgozik, megérdemelte a lehetőséget. Annak idején én is az apám keze alatt szerepeltem, és mindig többet kellett mutatnom a többieknél, így tudom, hogy milyen nehéz helyzetben van. Néhány kiló izmot még magára kell pakolnia, hogy »túlélje« a Bundesligát.”

EURÓPA-LIGA
J-CSOPORT
Hertha BSC–Zorja Luhanszk 2–0 (Selke 16., 73.)
Athletic Bilbao–Östersund 1–0 (Aduriz 70.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Östersund 4 2 1 1 5–3 +2 7
2. Zorja Luhanszk 4 2 2 3–5 –2 6
3. Athletic Bilbao 4 1 2 1 3–3 0 5
4. Hertha Berlin 4 1 1 2 3–3 0 4
Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24
Ezek is érdekelhetik