FTC: Szpirovszkit sokkolta a balszerencsés gól a végén

2018.07.13. 10:30
null
Szpirovszki (jobbra) első El-gólját szerezte (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott csütörtök este a Maccabi Tel-Aviv ellen az Európa-liga selejtezőjének első mérkőzésén. A zöld-fehérek Sztefan Szpirovszki találatával a meccs 61. percében vezetést szereztek, de győzniük nem sikerült: Eliran Atar szerencsés góljával a 91. percben egyenlített a Maccabi. A zöld-fehérek gólszerzőjét valósággal sokkolta a kései egyenlítés.

A 20-szoros macedón válogatott középpályás pályafutása 10. nemzetközi kupameccsét játszotta, és első nemzetközi kupagólját szerezte – a zöld-fehérekkel ráadásul most debütált az európai kupaporondon.

A mérkőzést követően azonban legkevésbé sem ez járt a fejében, mint a FradiTV kamerájának a lefújás után a pálya szélén elmondta: valósággal sokkolta, hogy egyenlített a végén a Maccabi.

„A kilencven perc alatt végig küzdöttünk, jól játszottunk az egész mérkőzésen, de a végén szerencsés, számunkra viszont balszerencsés lövéssel egyenlített az ellenfél, úgyhogy most teljesen le vagyok sújtva. A gólomnak örülök, az egy nulla remek eredmény lett volna egy olyan csapat ellen, amelyik minden évben nemzetközi kupaporondon szerepel. Megyünk tovább, a jövő héten minden labdáért küzdeni fogunk, törekedni fogunk rá, hogy eredményesek legyünk, és győzzünk Izraelben”– fogalmazott Sztefan Szpirovszkiklubja hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00