El: a Chelsea játékosa nehéz meccsre számít a Vidi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.12. 22:26
Csütörtökön a Mol Vidi FC a Groupama Arénában fogadja az angol Chelsea-t az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a londoniak középpályása, Ruben Loftus-Cheek nyilatkozott.

Ruben Loftus-Cheeket először a hétvégi, Manchester City elleni mérkőzésen történtekről, ezen belül is a londoni szurkolók rasszista viselkedéséről kérdezték.

„Úgy gondolom, jelentős lépéseket tettünk az elmúlt évtizedekben a rasszizmus visszaszorításának érdekében, ennek ellenére még mindig jelen van. Tisztában vagyunk vele, hogy nyomozás folyik, és ha bebizonyosodik, hogy rasszista kijelentések hangzottak el, nagyon kemény válaszlépéseket várok. Ezzel szemben fel kell lépni”– nyilatkozta az angol középpályás, majd elmondta, hogy a pályán kívül neki is voltak már negatív tapasztalatai.

GALÉRIA A CHELSEA ÉRKEZÉSÉRŐL ÉS A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL ITT!

Habár a Chelsea csoportelsőként már továbbjutott az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába, a játékos szerint nem fogják félvállról venni a Vidi elleni találkozót sem.

„Szerintem nehéz mérkőzés vár ránk holnap, de a Chelsea-nek nyilvánvalóan csak a győzelem lebeghet a szeme előtt. Nem játszhatunk úgy, mintha tudnánk, hogy mi vagyunk az esélyesebbek. Tekintettel arra, hogy az edző sok játékost pihentetni fog, több olyan kap lehetőséget, aki eddig alig szerepelt. Ez egy esély nekik, hogy megmutassák, érdemes volt őket a csapatba válogatni.”

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
L-CSOPORT
December 13.

18.55: PAOK–BATE Boriszov (Tv: Digi Sport1)
18.55: Vidi FC–Chelsea (Tv: Sport1)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 5 –
– 10–1 +9 15
2. BATE Boriszov 5 2 – 3 6–8 –2 6
3. VIDI FC 5 2 – 3 3–5 –2 6
4. PAOK 5 1 – 4 4–9 –5 3
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
7 órája

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
7 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
11 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
15 órája

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
16 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
2026.11.03. 17:17

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 11:51