Európa-liga: „A Liverpool megmutatta, hogy bármi lehetséges”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.09. 14:27
null
Csütörtök este eldől, melyik két csapat mérkőzhet meg egymással a trófeáért május 29-én (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája izgalmai után csütörtök este az Európa-liga felé fordul a futballszeretők tekintete, a második számú európai kupasorozatban is kialakul a döntő párosítása. Az Arsenal és a Chelsea is kedvező helyzetből várhatja a visszavágót, így könnyen megeshet, hogy a BL után itt is angol házidöntőt rendeznek – ehhez azonban a Valenciának és a Frankfurtnak is lesz egy-két szava.

A Chelsea hat, míg a Frankfurt 39 év elteltével játszhatna európai kupafinálét, s bár a statisztika az angolok mellett szól – az El-ben 16 mérkőzés óta veretlen londoni együttes még sohasem veszített otthon német ellenféllel szemben –, az idegenben elért 1–1 mellett sem mehet biztosra Maurizio Sarri.

„Elégedett vagyok, hogy teljesítettük a célunkat a top négybe kerüléssel – kezdte az olasz szakember, akinek így csapata a következő idényben biztosan a Bajnokok Ligájában szerepelhet. – Mindezek mellett az Európa-ligában is szeretnénk döntőbe jutni, majd azt megnyerni, mert megérdemelnénk, hogy trófeával zárjuk a szezont. Nem lesz könnyű dolgunk, az első meccsen láthattuk, hogy milyen remek csapat a Frankfurt, amely dinamikusan és agresszívan futballozik, és akkor veszélyes igazán, amikor kihasználja az üres területeket. Az elődöntőben nincsen favorit, kemény összecsapás elé nézünk.”

FRANKFURT–CHELSEA 1–1

A másik párharcban az Arsenal ugyan 3–1-es előnnyel kezdi meg a visszavágót, a közelmúltbeli formát és a gárda védekezését elnézve mégsem mehetnek biztosra a londoniak – igaz, még sohasem buktak el olyan párharcot az európai kupákban, amelynél legalább kétgólos előnyre tettek szert az első meccsen (27-ből 27 továbbjutás a mérleg).

„Egyre vonzóbb lesz az Európa-liga – mondta Unai Emery, az Arsenal vezetőedzője. – A Bajnokok Ligája-szereplés méltó jutalom a győztesnek, ezért is szeretnék oly sokan megnyerni. Az elvárások magasak, nem csupán a BL-szereplés miatt akarja mindenki, az Arsenalhoz vagy éppen a Valenciához hasonló kluboknak a trófeaszerzés a legfontosabb szempont. Az Arsenal csupán kétszer nyert európai kupát a történelme során (1970-ben a Vásárvárosok Kupáját, 1994-ben a Kupagyőztesek Európa-kupáját – a szerző), és ezek már nem is léteznek, így különösen motiválóan hat számomra ez a lehetőség.”

A Valenciát irányító Marcelino a Liverpool feltámadását hozta fel példaként a visszavágó előtt.

„Megmutatta, hogy bármi lehetséges. Ez a lecke azt tanította meg, ha mindent kiadunk magunkból, lesz esélyünk bejutni a döntőbe. Minden mérkőzés más, az, hogy a Liverpool kiverte a Barcelonát, még nem jelenti azt, hogy mi is túljutunk az Arsenalon, de ha hiszünk benne, meglehet a finálé.”

ARSENAL–VALENCIA 3–1

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Valencia (spanyol)–Arsenal (angol) (Tv:Digi Sport1)– élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 1–3
21.00:
Chelsea (angol)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 1–1

Legfrissebb hírek

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
57 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
5 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
14 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
14 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
14 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
15 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
15 órája