Európa-liga: Inkább rúgjanak ki most! – Sarri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.22. 18:37
null
Sarri csak az Európa-liga döntőjére gondol (Fotó: AFP)
Nem lehetnek nyugodt napjai Maurizio Sarrinak, akivel kapcsolatban több pletyka is napvilágot látott már. Egy hete a La Gazzetta dello Sport azt írta, hogy Roman Abramovics, a Chelsea elnöke már meghozta a döntést, és biztosan távoznia kell az idény végén (akadnak, akik azt is tudni vélik, hogy a Juventusnál köt ki), de hallani azt is, hogy éppen az El-finálé végkimenetele dönt a sorsáról. Az olasz szakember szerint ha nem elégedettek vele, akkor rúgják ki most.

 

A Telegraph információja szerint Sarri közölte a Chelsea tulajdonosával, Roman Abramoviccsal, hogy ha valóban az Arsenal elleni Európa-liga-döntőn múlik, maradhat vagy sem, akkor inkább rúgja ki most.

„Vagy elégedettek a munkámmal, vagy nem. Az nem helyes, hogy tíz hónap után egy mérkőzésre kell feltennem mindent” – nyilatkozta.

Azt Sarri is megerősítette, hogy a baki finálé után tárgyalni szeretne a jövőjéről, hiszen jelenleg élő megállapodás köti az angolokhoz.

„Ebben a pillanatban csak a szerdai döntőre gondolok. Kétéves szerződésem van, jelenleg semmilyen másik klubbal nem állok kapcsolatban. Szeretném tudni, hogy elégedettek velem vagy sem. Ennyi. Ahogy korábban már mondtam, nagyon örülök, hogy a Premier League egyik legfontosabb klubjánál dolgozhatok. De beszélnünk kell a kialakult helyzetről.”

A Chelsea már kvalifikálta magát a 2019–2020-as Bajnokok Ligájára, hiszen a Premier League-ben a harmadik helyen végzett.

EURÓPA-LIGA 2018–2019
DÖNTŐ
Május 29., szerda

21.00: Chelsea (angol)–Arsenal (angol)
Baki, Olimpiai Stadion

Legfrissebb hírek

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
4 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
12 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
13 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
13 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
13 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
14 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
14 órája