El: három zárt kapus meccs és pénzbüntetés a Craiovának

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 20:03
null
Pénzbüntetést és három zárt kapus mérkőzést kapott a Craiova (Fotó: MTI)
Három zárt kapus mérkőzéssel és 60 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta az UEFA az Universitatea Craiova labdarúgócsapatát a Honvéd elleni botrány után. Mint ismert, a kispestiek óvását elutasította az európai szövetség.

 

A döntés ismertetése után az első román kommentárok váratlanul szigorúnak értékelik a döntést, de ugyanakkor kiemelik, hogy a kispesti csapat óvása ellenére az olténiai klub továbbjutását nem fenyegette veszély, sőt, Sorin Cartu klubelnök abban is bízik, hogy a fellebbezésük is sikeres lesz. A craiovai klub ugyanis már szombat óta csomagban árulja a belépőket az AEK Athén elleni csütörtöki és a Sepsi OSK elleni vasárnapi hazai találkozóra.

A Telekom Sport televíziónak nyilatkozó Cartu drasztikusnak nevezte az UEFA hétfői döntését, hangsúlyozva, hogy az még nem végleges. A craiovai klub a másodfokú tárgyalásra újabb bizonyítékokat szándékozik bemutatni az enyhítés érdekében, és az elnök szerint csak az a kérdés, hogy az Universitatea fellebbezését mikor tárgyalják Nyonban. Arról viszont egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy az AEK elleni Európa-liga-selejtezőn lehetnek-e nézők a Ion Oblemenco Stadionban. „Nem erre számítottunk” – ismerte be Cartu.

A Prosport portál szerint a Honvéd hiába reménykedett, hogy a zöldasztalnál érheti el a 11-esekkel elbukott továbbjutást, bár a büntetést ismertető cikk címe szerint „rossz hírek” érkeztek Nyonból. A Digisport televízió első reakciója szerint az UEFA a középutat választotta: nem zárta ki a Craiovát, de keményen megbüntette.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
19 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik