Ludogorec–FTC: nemes bosszúról, de jogosan reklamált tizenegyesről ír a bolgár sajtó

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 08:21
null
A Ludogorec továbbjutása nem forgott komoly veszélyben; ült Gencsev célfutballja – összegez a bulgáriai média (Fotó: Szabó Miklós)
A Ludogorec továbbjutása nem forgott komoly veszélyben; ült Gencsev célfutballja – összegzi a Ludogorec Razgrad–Ferencváros (1–1) mérkőzést a bolgár sajtó, amelynek egy része elismeri, a 20. percben jogosnak tűnő tizenegyest úszott meg a hazai csapat. A Duma kiemeli a sors iróniáját: az FTC nyáron a Bajnokok Ligája-csoportkörtől ugyan búcsúztatta a razgradiakat, most mégis a bolgárok készülhetnek a tavaszi folytatásra, míg a magyar csapat elköszönt Európától.

 

A Ludogorec nagy tét mellett mutatta meg, milyen minőséget képvisel, és tavasszal is ott lesz az Európa-ligában” – indítja beszámolóját a gong.bg. A lap szerzője szerint a meccs első percei voltak a Ferencvárosé, aztán kiegyenlítődött a játék, sőt, a hazaiak kezükbe is vették az irányítást, megérdemelten szereztek vezetést. A hosszabbításban született egyenlítésről úgy írnak, kár érte, de előzetesen bárki kiegyezett volna a továbbjutást jelentő döntetlennel. A Gong újságírója hozzáteszi, egyedül a 20. percben került komoly veszélybe a Ludogorec továbbjutása, ekkor Cicinho kapott kézzel Nguen beadásába a büntetőterületen belül, de „a játékvezető határozott döntést hozott a tizenegyest követelő magyarokkal szemben.”

A visszajátszások azt mutatták, a hátvéd szabálytalan volt, még ha nem is volt szándékos a mozdulata” – ismeri el az elmaradt büntető tényét a topsport.bg. A továbbjutás szempontjából kulcsfontosságúnak írják le ezt az öt percet, mivel nem sokkal a kezezés után jött a Ludogorec vezető találata. Tudósításuk szerint a második félidőben a razgradi együttes kiüthette volna az FTC-t, de Wanderson, Marcelinho és Cicinho is elpuskázta a maga ziccerét. A lap kiemeli, a mérkőzés 1.5 millió euró sorsáról is döntött, ennyit keresett a Ludogorec a csoportkörből való továbbjutással.

A Ludogorec történelme során negyedszer éli meg a tavaszt az Európa-ligábanösszegez a Sztandart. A lap kiemeli Sztaniszlav Gencsev meccs utáni értékelését, amelyben a tréner arról beszélt, szerinte mind a két csapat nyert egy félidőt: a Ferencváros az elsőben, a Ludogorec a másodikban volt erősebb; összességében pedig 1–0 után nem érezte azt a játékban, hogy az ellenfél fordíthatna ellenük. „Rendkívül, rendkívül fontos meccs volt” – hangsúlyozza a játékosok vállára nehezedő terhet a standartnews.com.

Megvan a bosszú.A duma.bg tudósítása már inkább tudatos célfutballként írja le a Ludogorec csütörtöki teljesítményét. A találkozó hangulatáról írva kiemeli a Ferencvárost vonattal elkísérő mintegy ezer főt. A lap hozzáteszi, a Ludogorec nemes bosszút állt a magyar csapaton, amely nyáron a Bajnokok Ligája csoportkörétől ugyan búcsúztatta a razgradiakat, most mégis a bolgárok készülhetnek a tavaszi folytatásra.

A Ludogorec a mérkőzés jelentőségének megfelelő taktikával, az első igazán komoly helyzetével élve, majd a játékot kontrollálva kiérdemelte a létfontosságú egy pontot” – fogalmaz a Dnesz, amely szerint szintén nem volt benne a játékban, hogy a Ferencváros győzzön.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
H-CSOPORT
LUDOGOREC (bolgár)–FERENCVÁROS 1–1
(1–0)
Razgrad, Ludogorec Aréna, 5000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
LUDOGOREC: Iliev – Cicinho, Terziev, Grigore, Nedjalkov – Anicet, Badji – Lukoki (Tchibota, 77.), Marcelinho, Wanderson (Djakov, 84.) – Keserü (Ikoko, 91.). Vezetőedző: Sztaniszlav Gencsev
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, Blazic, Frimpong, Heister – Sigér (Skvarka, 79.), Haratin (Ihnatenko, 84.) – Zubkov, Isael, Nguen – Boli (Szihnyevics, 84.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Lukoki (24.), ill. Szihnyevics (95.)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbola Bene, Szabó Miklós (Fotó)

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros

Európa-liga
1 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13
Ezek is érdekelhetik