El: „Nem aggódunk, nagyobb a hisztéria, mint indokolt lenne”

2020.02.26. 14:36
null
Az Inter 2–0-s előnyből várja a visszavágót (Fotó: AFP)
A Ludogorec csapatkapitánya, Szvetoszlav Djakov sajnálatát fejezte ki, hogy üres kapuk mögött kénytelenek játszani az Inter otthonában az Európa-ligában.
A két csapat a nyolcaddöntőbe jutásért csatázik egymással, a milánói csapat idegenben 2–0-ra megverte a Ferencváros csoportjából továbbjutó bolgárokat.


A visszavágóra azonban a koronavírus-járvány miatt nem mehetnek be a nézők (sőt, az újságírók sem), így a játékosok a San Siro üresen kongó lelátói előtt játszanak.

„Nem aggódunk, nagyobb a hisztéria, mint indokolt lenne – idézte a koronavírussal kapcsolatban Football Italia Djakov dir.bg-nek adott nyilatkozatát. – Lejátsszuk a meccset, kár, hogy üres stadionban. Ilyen nagy csapatokra vártunk, nem jó, ha üres stadionban kell játszanunk.”

MINDENESETRE A LUDOGOREC JÁTÉKOSAI SZÁJMASZKOT VISELVE SZÁLLTAK LE A REPÜLŐRŐL MILÁNÓBAN

 


 


A bolgár csapat helyzete finoman szólva is nehéznek ígérkezik, de a csapatkapitány nem mondott még le a továbbjutásról.

„Jogunk van álmodni. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Igyekszünk jól teljesíteni, hogy jó eredményt érjünk el. Ha szerencsések vagyunk, akkor valami összejön. Ugyanakkor muszáj realistának maradni, ez nagyon, nagyon nehéz feladat – tette hozzá.

A koronavírus-járványban Olaszországban a legfrissebb adatok szerint 322-en fertőződtek meg, közülük 11-en haltak meg Lombardia és Veneto tartományban.

EURÓPA-LIGA, A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓ

Csütörtök, 21.00: Internazionale (olasz)–Ludogorec (bolgár) (Tv: Digi Sport3)
Az első mérkőzés eredménye: 2–0

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
9 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33