A legutóbbi tánc – Bodnár Zalán jegyzete

Abban a felsorolásban, amelyben Kubala László, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Kű Lajos szerepel, utolsónak lenni sem rossz. Főleg akkor, ha nem is értékrangsorról, hanem időrendi listáról van szó. És ez a lista Gera Zoltánnal teljes. Hatan vannak tehát, időben „Kuksi” az első, „Gerzson” pedig mindmáig az utolsó magyar labdarúgó, aki idegenlégiósként európai kupadöntőn lépett pályára.

Annak is már tíz éve: a Gera Zoltánnal felálló Fulham az Európa-liga hamburgi döntőjében hosszabbításban kapott ki 2–1-re a Diego Forlán vezényelte Atlético Madridtól. Azelőtt huszonöt éven át, a Videoton 1985-ös UEFA-kupa-döntője óta egyáltalán nem láthattunk magyar labdarúgót európai kupafináléban – leszámítva természetesen a határon túli, más országok színeiben szereplő futballistákat, mint Bölöni László (Steaua Bucuresti, BEK, 1986) és Rácz László (Dinamo Kijev, KEK, 1986) –, és a következő tíz évben sem volt szemernyi esély sem arra, hogy láthassunk. Már csak ez is megvilágítja, hogy mekkora hőstett volt egy évtizede Gerától az a kupadöntős fellépés.

Pláne úgy, hogy az amilyen tehetséges, olyan szerény és visszafogott játékos nem csupán epizódszereplője volt a Roy Hodgson által irányított londoni együttesnek, hanem a vezéralakok egyike. Fontos gólt szerzett a bázeli csoportmeccsen, az egyenes kieséses szakaszban betalált a már akkor is kiváló erőkből álló Sahtar Donecknek, a Juventus ellen valósággal parádézott (két gól, és róla állították ki az aranylabdás Fabio Cannavarót), az elődöntőben meg a hazai fináléra készülő Hamburg ellen negyedórával a vége előtt ő lőtte a döntőbe a Fulhamet. Alázatosan nem a saját góljait emeli ki a kerek évforduló apropóján lapunknak adott interjújában, hanem a közösség erejét dicséri, csapattársait és edzőjét magasztalja, holott nyilván maga is tudja, hogy nélküle biztosan nem jutott volna döntőbe a Fulham.

Nagy sikerrel fut most a Netflixen a Michael Jordan chicagói korszakát lezáró szezont elmesélő, Az utolsó tánc című sorozat. Noha nem a magyar futball legdicsőbb időszakában játszott, bizony a Gera Zoltán-sztori is megérdemelne egy hasonlóan nívós filmes feldolgozást, hiszen mindannyian tudjuk, milyen mélyről indulva jutott el milyen magasságokba. Az európai kupaporondon övé az utolsó vérbeli magyar tánc, sőt, az elmúlt negyedszázadban az egyetlen.

Bár szerénységét ismerve a címben az „utolsó” szót javíttatná „legutóbbira” – bízva abban, hogy lesz még sok követője.