Európa-liga: a kolozsváriak megint feljutottak a főtáblára

2020.10.01. 19:49
null
CFR-gólöröm (Fotó: Manases Sándor)
Idén is a CFR lesz az egyetlen romániai csapat az európai labdarúgókupák csoportkörében: a kolozsvári együttes ismét feljutott az Európa-liga főtáblájára, miután csütörtök este hazai pályán, minimalista futballal, 3–1-re legyőzte a finn KuPS-t.

 

Az erdélyi együttes már az első helyzetéből betalált a vendégek kapujába, Ciprian Deac szögletből beadott labdáját Mario Rondón fejelte a hálóba.

Az ívelgetések mellett a jobbszélső Usman Sale sebességére építő finnek nem éltek a folytatásban adódó lehetőségeikkel, kapura tartó lövésük sem volt. A védelmük viszont Rondón után Alexandru Paunról is lemaradt, aki az alapvonalról könnyedén tette a kapu elé a labdát, s Gabriel Debeljuhközelről a kapuba helyezte.

A második félidő elején a Deac, Rondón páros egy előreívelt szabadrúgásból hozta össze a harmadik gólt, amelyet a venezuelai csatár a jobb kapufa közeléből szerzett.

Innen kezdve már a finnek sem hittek a sikerben, bár a legvégén a csereként beálló Aniekpeno Udoh egy látványos góllal még szépített: a tizenhatos vonaláról meglőtt labda a lécről vágódott a hálóba.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

BAJNOKI ÁG

CFR (Kolozsvár, romániai)–Kuopion Palloseura (finn) 3–1
(Rondón 5., 56., Debeljuh 42., ill. Udoh 90+1.)

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
5 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
5 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
6 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
8 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
9 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
11 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
12 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
20 órája