El: Nono szerint a FTC-nek a kontrák révén lehet esélye

B. L.B. L.
2021.09.30. 10:39
null
A Budapest Honvéd 28 éves spanyol középpályása kilenc évet töltött a Betis kötelékében (Fotó: Dömötör Csaba)
A Betis-nevelésű Honvéd-játékos közönségszórakoztató futballt és győzelmet remél korábbi csapatától, s szeretné elkérni gyerekkori bálványa, Joaquín mezét.

 

Ha valaki igazán ismeri Magyarországon a Betist, az Nono, a Budapest Honvéd 28 éves spanyol középpályása. A korábbi korosztályos válogatott futballista kilenc évet töltött a klub kötelékében, az utánpótlásból az első keretig jutott, a felnőtteknél 58 meccsen öltötte magára a csapat zöld-fehér mezét 2015-ös klubváltásáig.

„Napestig sorolhatnám a gyönyörű emlékeket, az egyik legkedvesebb, amikor először játszhattam saját közönségünk előtt, épp a Barcelona ellen, Josep Guardiola vezetőedző búcsúmeccsén  – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Nono.Betis-szurkolónak vallom magam, a kötődés már gyerekkoromban kialakult, főleg, mert a legendás Joaquín is a szülővárosomban, Puerto de Santa Maríában nőtt fel. Miatta minden környékbéli srác a Betisben akart futballozni, engem is inspirált, hogy focista legyek. Örülök, hogy személyesen ismerhetem, rendes, jó humorú srác, mindenki imádja. A csütörtöki meccs után megpróbálom elkérni a mezét!”

A kispestiek technikás játékosa elmondta, korábbi csapattársai közül már senki sem tagja a keretnek, eligazoltak vagy visszavonultak, de azért még vannak ismerősei a klubnál, mint például az évtizedek óta alkalmazott szertárosok, a technikai személyzet tagjai, de egyebekben nagy változáson ment keresztül az andalúziai klub

„A Betis sokkal jobb helyzetben van, mint korábban, az anyagi lehetőségei javultak – folytatta a Honvéd spanyolja. – Remek játékosok alkotják, mint például Willian José, Nabil Fekir vagy Joaquín, és a szakmai stábja is kiváló. Olyan szintet sikerült elérnie, mint még talán soha, ezért valami nagy dobás is benne van az európai kupaszereplésében. Manuel Pellegrini vezetőedző irányításával tetszetősen futballozik a csapat, ezért bízom benne, a Groupama Arénában is közönségszórakoztató játékkal rukkol ki. A Fradinak is van azért esélye, kontratámadások révén érvényesülhet, de előre figyelmeztetek mindenkit, nagyon nehéz dolga lesz – már csak azért is, mert az előző évadban acélosabb együttes benyomását keltette, ebben az idényben mintha könnyebben átjátszható lenne. Remélem, jó meccs lesz a csütörtöki, kettő egyes Betis-győzelmet tippelek.”

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
11 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
12 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
12 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
21 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53