„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2025.07.18. 23:02

VÁGJUNK IS A KÖZEPIBE: ki lehet hagyni a tizenegyest, még akkor is, ha a régi fociszöveg szerint maximum rosszul lehet rúgni. Nyilván a fél ország most arról beszél, hogy a paksi Vécsei Bálint az Európa-liga-selejtező kolozsvári visszavágóján rosszul is rúgta, ráadásul ki is hagyta, hiszen előbb a CFR kapujában vetődő Hindrich Ottó lábára „passzolta rá” a labdát, majd a megismételtetett büntetőnél a bal kapufa mellé lőtte. A történteket látva csütörtök késő este magam is dühöngtem egy sort, ugyan miként fordulhat elő, hogy egy profi sportoló nem képes a mentális énjét felkészíteni egy ilyen kiélezett szituációra, de aztán eszembe jutott, hány és hány klasszis lába remegett meg (persze egész direkt összehasonlításképpen most nem jövök David ­Beckham vagy Roberto Baggio égbe lőtt labdájával, mert nyilván nem is mérhető össze egy El-­meccs például az 1994-es brazil–olasz vb-döntő tizenegyespárbajának feszültségével), s hogy ezek a rontások roppant súlyos érzelmi terhek, amit aztán cipelni kell egy pályafutáson, sőt egy életen át. Igaz, a hibázás (és annak minden kellemetlensége) benne van a sportolói karrierben, ugyanúgy, mint amikor valaki (éppenséggel Vécsei Bálint) a kupadöntőben kíméletlenül bevágja a bal felsőbe a labdát a tizenegyespárbaj záróakkordjaként, vagy amint (például az 1976-os Európa-bajnokság döntőjében) Antonín Panenka elhíresült mozdulattal alábök a labdának az NSZK elleni utolsó tizenegyesrúgásnál, örök stílust teremtve a világ minden pályáján imádott és elátkozott „panyenkázással”. 

Szóval ahelyett, hogy hosszasan irgumburgumoznék, emlékeztetnék mindazon – s időben nem oly távoli – esetekre, amikor nemzetközi kupasorozatban szereplő magyar csapatok a súlyos milliókkal megfizetett légiósok hibái miatt estek ki, akik az ismeretlenségük és a velük kapcsolatos közömbösség okán szinte sohasem kerültek a kritikák kereszttüzébe, ellenben most egy magyar játékos megingása ezerszeresen felnagyítódik, s hirtelen a nap legérdekesebb témája lesz, ő vajon miként kommentálja a történteket. 

Nos, itt jelzem, hogy Vécsei Bálint nem bújt el a sajtófőnöke háta mögé, nem surrant el a kolozsvári nyilatkozófolyosó kiskapuján, hanem a meccs lefújása után odaállt az újságírók elé, nyilatkozott lapunknak, elmondta s ezzel egyszersmind vállalta az önkritikát is, mi és hogyan történt az esőtől áztatott kolozsvári gyepen.

Szokatlan, ugye…?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
19 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35