Eljön-e a kikelet? – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2026.02.19. 23:45

Az aktuális európai időjárás alapján a labdarúgás beszállhatna a téli sportágak közé és szerepelhetne a javában zajló milánói-cortinai olimpián, hiszen ahogy a nemzetközi kupák e heti mérkőzéseit figyeljük, a körülmények elég zordak. Persze tudjuk, a foci igazából nem téli sportág, bár hóban-fagyban is űzhető a szokásosnál nagyobb elhivatottsággal és óvatossággal, a Bajnokok Ligája, az Európa- és a Konferencialiga rájátszásának résztvevői mindenesetre kénytelenek voltak megbirkózni az elemekkel az öreg kontinens különböző szegleteiben. Szerdán a tavalyi BL-döntős Internazionale fázott meg a jeges Norvégiában, s kapott ki a Bodö/Glimttől, bár otthon, Itáliában szintén esett a hó, s ebből a szempontból az is mindegy volt, hol zajlik a csütörtöki Ludogorec–Ferencváros El-párharc, mert Razgradban és Budapesten egyaránt hullott a fehér égi áldás.

Összességében nincs szignifikáns különbség a két ország időjárási viszonyai között, s a klubok pénzügyi körülményei is hasonlóak, a bolgár bajnok keretének értéke mintegy 46, a magyaré 43 millió euró. Akkor mi dönt? Reménykedtünk benne, hogy a szakmai jellegű papírforma, hiszen a Fradi az idényben háromszor is játszott már mostani riválisával, s egy döntetlen mellett kétszer megverte: sorrendben 0–0, 3–0 (augusztusi BL-selejtezők) és 3–1 (az El-főtáblán novemberben) volt az eredmény. Természetesen ismerjük a futball egyik nagy sztereotípiáját, hogy minden meccs más, a csütörtök esti egyediségét az adta, hogy az előzőkkel ellentétben, ugye, télies kulisszák között rendezték.

Egészen pontosan a hókupacok csak a razgradi stadion nézőterét „díszítették”, a megtisztított, de az ideálisnak így sem mondható gyepen a mai profi foci nemzetköziségének jegyében 16 ország fiai feszültek egymásnak, köztük egy bolgár és két magyar… Elég csapkodóan alakult a küzdelem, több gyors ferencvárosi megindulás sem ért eredményt. Némileg váratlanul a hazaiak szereztek vezetést Duah révén, előtte ide-oda pattogott a labda, lett volna lehetőség tisztázni. Bosszankodás helyett szerencsére  Yusuf hamar egyenlített, majd további vendéghelyzetek következtek, de újabb gól nem. A szünet után is inkább az FTC játszott fölényben, mégis a Ludogorec nyert Son remek ballábas tekerésével. A döntés csütörtökre, az Üllői útra maradt, ha lehet hinni az előrejelzéseknek, már langyos tavaszi időben. Meglátjuk, kinek jön el az igazi kikelet a nyolcaddöntőbe kerüléssel, a Fradi mindenesetre fél évszázad elteltével juthat hasonló magasságba a nemzetközi porondon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Európa-liga
2026.02.19. 22:57

Rengeteg helyzetet elhibázott a Ferencváros, hátrányból várhatja a Ludogorec elleni hazai visszavágót

Szépségdíjas góllal nyerték meg a mérkőzést a bolgárok, a Ferencvárosnak a végén szerencséje volt, hogy nem lett kétgólos a hátránya.

 

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16