Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

A stadionban, felesége jobbján nézte végig a Twente–Ferencváros mérkőzést Julian Jenner. A holland szélső 2012 és 2014 között szerepelt az FTC-ben, 45 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett, lendületes, technikás futballja miatt hamar megkedvelte a ferencvárosi közönség.
„A magyar klub meghívására voltam ott a stadionban, nagyon jólesett, hogy gondoltak rám – mondta lapunknak Julian Jenner, aki később a DVTK-ban is játszott, jelenleg edzőként dolgozik Hollandiában. – A Ferencváros remekül futballozott, a védekezés volt a kulcsa a csütörtöki győzelemnek. Ahogy azt várni lehetett, a Twente ment előre, próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét, de a Fradinak van a legjobb kapusa Magyarországon. Sokadszorra mondom, Dibusz Dénes hihetetlen játékos. Ha ő nem lenne, a Ferencváros könnyedén kikaphatott volna – akár négy-kettőre is.”
A holland média meglehetősen kritikus volt a mérkőzés után a Twentével, Julian Jenner szerint nem a holland csapat játszott rosszul, hanem a Ferencváros jól. A holland tréner úgy gondolja, az FTC stílusához a domináns futball illik, a visszavágón ezt kell kidomborítania.
„Hazai pályán agresszíven kell támadni, mert ha hagyják a Twentét kibontakozni, Budapesten is képesek lehetnek meglepetésre. A Ferencvárosnak a saját filozófiáját kell követnie, menni előre, helyzeteket kialakítani.”
Jenner a holland futballból az utóbbi években a szélső játékot hiányolja, csütörtökön a Twente is elvérzett ezen a fronton.
„Hollandiában egyre nagyobb gond, hogy míg régen felsorolni is nehéz, hány világklasszis szélsőnk volt, az utóbbi években alig tudok egyet-kettőt mondani… A Twente szélső játéka ezúttal is csalódást okozott. A Fradiban viszont kifejezetten ígéretes futballisták vannak, Lisztes Krisztián és Gruber Zsombor is olyan játékos, aki a jövőt jelenti, meg kell adni nekik a lehetőséget. De a szememben Jonathan Levi is kiemelkedő képességű futballista, ezúttal csereként szállt be, és azonnal színt vitt a játékba. A visszavágón a Ferencvárosnak az előny birtokában is saját kezébe kell vennie a kezdeményezést, nem szabad kivárásra játszania.”
EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
TWENTE (holland)–FERENCVÁROSI TC 1–2 (1–1)
Enschede, De Grolsch Veste, 27 500 néző. Vezette: Damian Kos (Bartosz Heinig, Dariusz Bohonos) – lengyelek
TWENTE: Unnerstall – Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard – Zerruki (Kjölö, 78.), Van den Belt – Hlynsson (Taha, 78.) – D. Rots, Weghorst, Örjasaeter. Vezetőedző: John van den Brom
FTC: Dibusz – Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu – Rommens, Kanikovszki (Levi, 69.) – Zachariassen (Nagy O., 90+1.), Corbu, Yusuf (O'Dowda, 69.) – Joseph (Lisztes, 88.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Adelgaard (38.), ill. Joseph (14., 80.)








